Kiút az "egypárti kapitalizmus" zsákutcájából - Interjú Krausz Tamással

1. Milyen állapotban van a magyar társadalom?
Mivel a kelet-európai történelmi fejlődésnek (erős paternalista hagyomány, a társadalom alsó népcsoportjai önálló cselekvésének szinte teljes hiánya) megfelelően a rendszerváltást követően nem jött létre sem autonóm munkásmozgalom, sem szélesebb társadalmi önvédelem, a magyar társadalom jelentékeny része nyitott maradt mindenfajta tekintélyuralmi kísérlet felé.
Napjainkban a társadalmi méretű elbutulás nyilvánvaló jeleinek felsorolása már szinte közhely számba megy. Ezért a baloldali, vagyis a társadalmi-gazdasági és kulturális egyenlőtlenségek felszámolásában, végső soron a tőkerendszer távlatos meghaladásában érdekelt és gondolkodó emberek önálló, a hatalomtól teljesen független mozgalmi megszerveződése immár elkerülhetetlen. A rendszerrel kapcsolatos illúzióknak nincs többé helye. Ama naiv feltételezés helyett, hogy "lehet más a politika", félrevezet. Ebben a rendszerben nem lehet más a politika, a tőkerendszernek kell megváltoznia. A rendszerváltást követően a hatalmi elitek és az új gazdasági uralkodó osztályok, amelyek magántulajdonukként kisajátították az állami (elvben közösségi) tulajdont, sohasem élvezték a magyar (és a kelet-európai) társadalom többségének bizalmát. A privatizáció nem kapott társadalmi legitimációt. A lakosság jelentős csoportjai, főképpen a biztos megélhetésétől megfosztott csoportjai politikai apátiába estek vagy éppen ellenkezőleg, a legszélsőségesebb politikai demagógia áldozatává váltak. Ez az állapot kedvez egy tekintélyuralmi fordulat végrehajtásának. Ugyanis az MSZP és az SZDSZ nyolcéves kormányzati politikája még a baloldali szót is lejáratta. Az objektív történelmi és gazdasági okok között döntően ez a politika felelős abban, hogy a magyar társadalom jelentős része elfordult a baloldaltól, sőt százezrek az egykori MSZP szavazói közül (akiknek egyébként jelentékeny része munkás) a Jobbikra, az újfasiszta pártra adták voksukat.

2. Milyen veszélyek leselkednek a baloldalra kívülről és belülről?

Akik nem értik, hogy a magyarországi baloldalt újjá kell építeni, akik azt hiszik, hogy a régi liberális, polgári "baloldal" útja folytatható, súlyosan tévednek. A liberalizmussal való fúzió maga alá temette az MSZP-t. Ez az út folytathatatlan, bár egy csoport embernek megélhetést nyújt. A másik belső veszély, a teljes szétforgácsolódás, vagyis az, hogy az egyes hatalmi csoportok üzleti és politikai érdekek szerint széttagolják, "szétosztják" egymás között a meglévő infrastruktúrát, figyelmen kívül hagyva, hogy mi lenne a magyar társadalom és benne a baloldal valóságos érdeke. Ez esetben fellép a szektásodás veszélye. A külső veszélyforrás az, hogy Magyarország, amely politikai értelemben alighanem Európa legreakciósabb sarka, még inkább elszigetelődik az európai baloldali, valóban szocialista-közösségi kezdeményezésektől, impulzusoktól, és elárasztja hazánkat a nacionalista, soviniszta szennyáradat. A probléma az, hogy az Európai Uniót nemigen fogja érdekelni a magyarországi jobbratolódás, ha az új kormány teljesíti az alapvető brüsszeli gazdasági-pénzügyi előírásokat.

A valódi baloldali ember és szervezet egyebek között onnan ismerszik meg, hogy gazdasági- és társadalompolitikája túllép a közönséges piaci adok-veszek és egyáltalán a profitmaximalizálás logikáján. Nekik kell nemzeti és európai méretekben összefogni, ha valóban meg akarjuk akadályozni a válságok állandó ismétlődését, ha tényleg meg akarunk szabadulni a tőkerendszer strukturális válságától, ami mindenekelőtt az állandó és kiterjedt munkanélküliségben, a környezeti katasztrófákban, mindenfajta társadalmi-gazdasági egyenlőtlenség hihetetlen kiéleződésében áll.

3. Lehetséges-e a demokratikus erők gyors összefogása?

A fentebb mondottak értelmében a gyors összefogás lehetetlen, hiszen olyan mértékű a "polgári baloldal" (MSZP) hiteltelenedése, hogy alkalmatlan a magyar társadalom akár egyharmadának összefogására. Az antifasizmus önmagában nem elegendő politikai mondanivaló, hiszen a Fidesz maga sem léphet fel másképpen, mint az utcai szélsőjobb megfékezésének politikájával. A szociális követelésektől megfosztott antifasizmus mára kiüresedett. Ezzel függ össze, hogy még a "demokratikus erők" fogalma is vitatható. Azok vezetnék az antifasiszta mozgalmat, akik maguk felelősek a fasizmus újra megerősödéséért? Nem vicc ez?

4. Milyen szerepe lehet a médiának?

A baloldalt vállaló lapok, szerkesztők, újságírók sokat tehetnek annak érdekében, hogy elmagyarázzák az embereknek, a baloldal nem az, amit az MSZP itt politikailag és elméletileg, kulturálisan és szociálisan produkált. Ez zsákutcának bizonyult. Meg kellene mutatniuk, hogy milyen új, baloldali folyamatok, civil mozgalmak, új elméleti útkeresések indultak és indulnak el itthon és a világban. A feladat: közelebb kellene jutni a magyar társadalom többségét kitevő alsóbb osztályokhoz, az ő érdekeik felől is látni, láttatni a világot, hiszen a tőke és a munka antagonizmusa velünk maradt, sőt felerősödött az utóbbi időszakban. Ha nem ebbe az irányba indul el a baloldali újságírók kis csoportja, ők maguk is felszámolódnak, hiszen a több mint kétharmados többséggel az új kormány könnyedén felvásárolja az egész médiapiacot. Itt baloldalként csak az marad meg, ami mögött komoly társadalmi támogatottság áll.

5. Új helyzetben az érdekvédelem - egyedül a baloldal képviseli és védheti meg őket

A nacionalista jobboldal és szélsőjobboldal a maga szemfényvesztő és demagóg módján már régen megkezdte a hagyományos baloldali követeléseket átvenni, mivel az MSZP azokat feladta. Érdekvédelem címén. Mindenféle korporativista, "a tőke és munka nemzeti alapú összefogását" (az MSZP végső soron a tőke és munka nemzetközi alapú összefogását hirdette!) és más eszementségeket ki fognak találni a tekintélyuralmi parlamentarizmus kiépítésének érdekében. Az újjászerveződő, rendszerkritikai baloldalnak tehát "osztályharcosabb" irányba kell mennie. Vagyis a hagyományos szakszervezeti érdekvédelem mellett követelnie és támogatnia kell a szabad közösségi termelés gazdasági és jogi lehetőségeinek megteremtését, a közmunkák és a közjó védelmét, a (bank)tőke megadóztatását, önkényuralmának korlátozását, a kilakoltatások betiltását. És végre komolyan kellene venni a tőkerendszer legsajátabb termékének, a rasszizmus és a fasizmus jogi-politikai kirekesztését.

6. Kell-e új pártformáció, új névvel a baloldalnak?

Miután az MSZP még polgári értelemben sem baloldali, hanem csak polgári centrumpárt, felmerül a baloldal újjászerveződésének részeként a párt problematikája. Az MSZP nevezheti magát bárminek, senki nem fog hitelt adni neki. A névváltoztatás abba a gyanúba keveri a pártot, hogy be akarja csapni az embereket: hirtelen "új baloldallá" változnának a régi parlamenti képviselők, mondjuk Gyurcsány Ferenc vezetésével? Ez már a politikai kabaré része lenne. A rendszerkritikai baloldal kis értelmiségi csoportjai viszont képtelenek pártot létrehozni (de a régi rossz reflexek alapján persze meg fogják próbálni). Pedig se pénz, se posztó. A jövő a "multifunkcionális" szervezeteké a baloldalon. Az igazi feladat a "civil ellenhatalom" kiépítése. Vagyis a Magyar Egyesült Baloldal, amiről szó van, csakis mozgalomként jöhet létre, amelyet nem zúz szét rögtön az üzleti és hatalmi érdek.

Csak ilyen társadalmi mozgalom, amely persze civil szervezetek sokaságának összefogásából jöhet létre, jelenthet igazi alternatívát a fennálló viszonyokkal szemben; ha megindul a magyar és a (kelet-)európai társadalom millióinak önszerveződése, ha a termelő osztályok soraiban is elindul a társadalmi önvédelem mint mozgalom az egyenlőtlenségekkel, a környezetpusztítással és a rokon tendenciákkal szemben. Ha ez nem indul meg, a civil baloldal minden kísérlete periferizálódik, ugyanis csak széles társadalmi mozgalom izzadhat ki új pártot vagy párttömörülést, amely a hagyományos pártoktól eltérően a dolgozói és lakóhelyi társadalmi-politikai részvételre épül. Ez életidegen koncepciónak tűnhet, ám vele szemben a liberalizmusban való teljes elmerülés vagy a szektás széthullás reális alternatívája létezik. A baloldal nem zsugorodhat egzotikus politikai szubkultúrává. A meglévő pártocskák ("Brian élete") végtelen gyengesége is arra figyelmeztet minket, hogy a jelenlegi korszakban csak mozgalmi alapon van remény a megerősödésre. Ez volna a baloldal kiútja az "egypárti kapitalizmus" zsákutcájából.

Krausz Tamás történész

forrás:
mebal.tk