Fogarasi Zsuzsanna (Munkáspárt) beszéde a Győzelem Napján

Az alábbiakban közöljük a Magyar Kommunista Munkáspárt budapesti alelnökének, Fogarasi Zsuzsanna beszédét.

Elvtársak!

Vörös zászlókkal és vörös virágokkal érkeztünk Bajcsy-Zsilinszky Endre szobrához emlékezni és figyelmeztetni. Figyelmeztetni és emlékezni! Nem félni, nem aggódni a jövő miatt.

Bajcsy Zsilinszky Endre fegyverrel fogadta a házába betörő nácikat, megsebesült a tűzharcban, letartóztatták. De nem ijedt meg. A Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságában folytatta a harcot, míg újra le nem tartóztatták. 1944. december 24-én Sopronkőhidán felakasztották. Magyar ember volt. Krisztus születésnapja sem mentette meg a fenevad bosszújától. Azon kevesek közé tartozott, akik ellenálltak. Igen, tudjuk, a győzelem után sok ellenálló jelentkezett. Zsilinszky Endrének erre nem volt szüksége. Ragyogó csillag ő a szabad magyar haza egén. Kötéllel átkötött, vérben ázott csillag. Küldetéses ember, aki nem hátrált meg. Mi sem hátrálunk meg – igaz kevesen vagyunk és reméljük akkor sem leszünk túl sokan, amikor a kitüntetéseket osztják majd, de nekünk arra sem lesz szükségünk. Csak egyetlen mondatra: ütött az igazság órája. A fasizmussal szemben nem elég öklöt rázni- az utat kell szétrombolni, ami elvezet a tombolásához, s ami nem más, mint a finánctőke 20 esztendős rémuralma a mai Magyarországon. A fasizmus nem magától jön és gyilkol. A fasizmus fegyver a kapitalizmus kezében, az ő pénzükön hízva, a dolgozók verítékéből.

Dimitrov elvtárs azt mondta:

„A fasizmus, amely a kapitalista rendszer hanyatlásának következtében jött létre, végeredményben a rendszer további szétbomlasztásának tényezőjeként működik. A fasizmus tehát , amely azt a kötelezettséget vállalta magára, hogy eltemeti a marxizmust, a munkásosztály forradalmi mozgalmát, az élet és az osztályharc dialektikája következtében saját maga vezet a továbbiakban azoknak az erőknek a fejlődéséhez, amelyeknek a fasizmus sírásóivá, a kapitalizmus sírásóivá kell válniok.” Gondolkozzunk el ezeken a szavakon!

1945. május 9- a Győzelem Napja. 1945. május 8-én a hitleri Németország kapitulált. A győzelemig hosszú véres út vezetett, amely a szovjet katonák vérétől vöröslött. Nagyapák, apák, fiúk és lányok… A szovjet nép harca volt ez elsősorban. De harcoltak magyarok, szerbek, románok, franciák, amerikaiak, angolok, németek. Emberek, szabadságszerető emberek, mint mi. A szovjetek vállalták a legnagyobb áldozatot, ezért joggal lobogott a vörös zászló minden tornyon, s legfőképp a szívek csúcsán. Ma itt a kezünkben-kezetekben, s belőle egy darab a testünkön. Ma, itt, a hősök emlékére öltöttük magunkra.

Krásznoj ármij! Szlává!

Elvtársaink! Kik a föld mélyén alusszátok örök álmotokat kelettől nyugatig, pihenjetek! Izzó zászlótok már a miénk. Győzelmetek nagy volt, de nem örök, mert a fasiszta fenevad megvillantotta fogsorát. Mögötte multicégek, kizsákmányolók. És lesznek még, míg fel nem ragyog az ember vörös csillaga.

„A szuronyok hegyén az Élet dalol,

s megyünk, megyünk mi a vörös csapattal,

oh! nem a tegnapi gyilkos roham jő,

csak szembenézünk a zsoldos hadakkal.

Szikrát csiholunk agyunkkal, eszünkkel,

s feléjük nyúlunk át – ismerjetek ránk!”

Gondoljunk itt a harcoló görög elvtársainkra is, akik közös lobogónkba borították a hazájukat. Akik harcolnak a kizsákmányolás ellen, a fasizmus ellen is küzdenek.

Egyetlen család fiai vagyunk: magyarok, szovjetek, görögök…

Éljen Magyarország!
Éljen a szabadság!
Világ proletárjai, egyesüljetek!