98 éve, 1912. május 26-án született Kádár János, a késői magyar történelem legkiemelkedőbb kommunista vezetője

Nem felejtette el,honnan jött.

A youtube-on megtalálod, meg a kommunista lap.hu-n is.

Tovaris

a bizalmat,kellemes olvasást.

Erről én is hallottam valamit, de tudtommal már a jugók nem akarták, hogy maradjon.

Akkor ne gépeljem be?

(II/I. rész)
Tisztelt országgyűlés! Kedves elvtársak!
Kivételes alkalomból, ünnepi ülésre jöttünk ma össze. Mindenekelőtt engedjék meg, hogy ebben az ünnepi órában én is köszöntsem legfelsőbb törvényhozó testületünk, az országgyűlés tagjait, kedves külföldi vendégeinket, az ülés minden részvevőjét. Innen, az ország házából köszöntöm népünk minden fiát és leányát; minden honfitársunkat. Külön köszöntöm, túl határainkon, a nagy szovjet népet, a szocializmust építő népeket, a nemzetközi munkásosztályt, a testvérpártokat, a népi Magyarország minden barátját.
Elvtársak! Barátaink!
A létéért küzdő emberiség, a világ és Európa népei számára, a második világháború véres napjainak sorából nem emelkedett ki különösebben az 1945-ös év áprilisának negyedik napja. A magyar nép számára azonban az a nap különleges jelentőségű, újkori történelme nagy, sorsdöntő fordulatának kezdetévé vált. Azon a napon űzte ki hazánk területéről a diadalmasan előretörő szovjet hadsereg az utolsó Hitler-fasiszta megszálló csapatot, s adta tudtul a világnak: Magyarország felszabadult!
Huszonöt évvel ezelőtt, a felszabadulás napján, 1945. április 4-én új lap nyílt a magyar nép történelmében; népünk visszanyerte nemzeti függetlenségét és megnyílt előtte a fejlődés, a társadalmi felszabadulás lehetősége. A felszabadulás népünk számára felér egy új, második honfoglalással, s április 4 méltán lett népünk legnagyobb nemzeti ünnepe. Amit azon a napon visszanyert, azt birtokolja, ami akkor még csak lehetőség volt számára, azóta megvalósult, leigázottból és jogfosztottból a hatalom birtokosa, sorsának ura lett a magyar nép, s ma független, szabad hazájában a szocialista társadalom teljes felépítésén dolgozik.
Április 4-e a mi számunkra nagy évforduló, naptárainkban minden évben piros betűs ünnep, a Magyar Népköztársaság hivatalos, állami ünnepe. Ez a nap a magyar nép számára a felszabadulás napja volt, s az marad örökre.
Kedves elvtársak!
Ezen a napon felszabadulásunkat, nemzeti függetlenségünket, népünk hatalmát ünnepeljük, szocialista forradalmunk nagy vívmányait értékeljük. Nemzetünk e nagy ünnepén, gondolatban, egy pillanatra felidézzük a távoli, régmúlt időket, egymást követő sok-sok nemzedék küzdelmes harcainak emlékét.
Népünk több mint ezer éve, a honfoglaló Árpád fejedelem, az államalapító István király korától itt él, a népek tengerében, itt a Duna—Tisza partján, ahol birodalmak süllyedtek el. Sokszor járt a hadak útján a lélekszámban kis magyar nemzet, sokszor dúlt a harc, hullott a vér a megmaradásért.
Ezen a napon gondolunk azokra, akik egykor Hunyadi, Rákóczi, Kossuth zászlai alatt harcoltak a hazáért, azokra, akik Dózsa, Petőfi, Táncsics követőiként síkraszálltak a népszabadságért.
A századok egymást követték, míg az új kor hajnalán új osztály született, a munkásosztály, amely az urak, a polgárok után mind nagyobb mértékben és felelősséggel vette magára a nép, a nemzet szabadságának, boldogulásának ügyét.
Ma gondolunk azokra a munkástestvéreinkre, honfitársainkra, akik az idő hívó szavát megértve, Oroszországban részt vettek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom harcaiban, s a polgárháború idején a fiatal szovjethatalom oldalán küzdöttek. Gondolunk azokra, akik elsőként követve orosz testvéreink példáját, hazánkban kibontották a nemzetközi munkásosztály vörös zászlaját és harcoltak a Magyar Tanácsköztársaságért, egy új, szabadabb világért.
Munkásosztályunk, népünk legjobbjai küzdöttek a hazától távol, a vérző Spanyolország csataterein népünk, minden nép szabadságáért. A második világháború alatt itthon és a szovjet, a szlovák, a jugoszláv, a francia, a belga partizánok soraiban fegyverrel harcoltak munkásügyünkért, nemzetünkért, a fasizmus erői ellen. Ma, szabadságunk ünnepén, gondolunk az antifasiszta harcban elesett mártírjainkra, akik népünk szabadságáért, nemzetünk becsületéért áldozták életüket.
Századokon át folyt váltakozó szerencsével a harc a nemzeti függetlenségért, a Habsburg-elnyomás, a német imperializmus és más hódítók állandó fenyegetései ellen. Az elnyomottak és a megalázottak legbátrabbjai sokszor felkeltek a dolgozó ember, a nép nagyobb darab kenyeréért, jogaiért és felszabadításáért. Nemzedékek kemény harcaival tudtuk kivívni azt, hogy annyi vérzivatar, megpróbáltatás közepette is megmaradt a magyar, megmaradt a nép, s vele a remény. A szabadságvágy mindig erős voltáldozatkészségben sem volt hiány. Saját erőnk mégis kevésnek bizonyult ahhoz, hogy hazánkat és népünket végleg megszabadítsuk az idegen elnyomástól. Annyi harc és áldozat, a végveszély idején, amikor minden addiginál gonoszabb és hatalmasabb, Európa majd minden népét letipró ellenség, a Hitler-fasizmus tört nemzeti létünkre, megjött a várva várt segítség, a magyar nép számára is felkelt a szabadság napja.
Kedves elvtársak!
Negyedszázaddal ezelőtt a népek szabadságának legkövetkezetesebb harcosai, Lenin fiai, a Szovjetunió Vörös Hadseregének katonái jöttek el hozzánk, s áldozatos harcokban űzték ki hazánk földjéről népünk leigázóit, a megszálló fasiszta erőket. Sok szovjet öntözte vérével a magyar földet s adta életét népünk szabadságáért. Mély és el nem múló hálát érzünk a szovjet nép iránt a hallatlan áldozatokért. Soha nem feledjük: felszabadítónk a Szovjetunió!
Köszönő szavakkal fordulunk az élőkhöz és kegyelettel emlékezünk azokra a szovjet harcosokra, akik a legdrágábbat, életüket áldozták felszabadításunkért. Emléküket népünk nemzedékről nemzedékre őrizni fogja.
A szovjet hadsereg oldalán küzdöttek a már felszabadult más népek fiai is. Kegyelettel gondolunk azokra a bolgár, jugoszláv, román harcosokra, akik vérüket ontották, életüket áldozták Magyarország felszabadításáért.
Kegyelettel emlékezünk azokra az angol, amerikai és más nemzetiségű katonákra, akik ugyancsak harcoltak és elestek Magyarország területén a fasizmus ellen vívott hősi küzdelemben.
Űgy tartjuk, a hősi harcban elesettek emléke az élőktől mindig és mindenekelőtt annak bizonyságát kívánja, hogy az áldozat nem volt hiábavaló. A magyar népben erős az elhatározás, hogy a szabadságot, amelyet az értünk harcolók elhoztak nekünk, mindig megőrizzük, s elorozni nem hagyjuk soha és senkitől.
Kedves elvtársak!
A magyar nép felszabadulását nem sokkal követte 1945. május 9-e, a Hitler és Mussolini fasiszta erői felett aratott világtörténelmi győzelem napja, az a nap, amikor Európa csataterein végre elhallgattak az ágyúk, s eljött a béke csendjének első napja.
Az első világháború, mint ismeretes, az imperialisták egymás közötti harca volt a világ újrafelosztásáért. A második világháború, a szövetségesek harca a fasizmus erői ellen, a népek felszabadító háborújává vált. Azért válhatott azzá, mert a fasizmus elleni világméretű küzdelemben a szövetségesek között ott volt, és a háború fő terhét viselte a világ első munkás-paraszt állama, a szocialista világhatalom, a Szovjetunió. Az antifasiszta háborúban egész népek keltek harcra szabadságukért, s az egyes országok harcának élén a kommunisták, a legkövetkezetesebb demokraták, az igaz hazafiak küzdöttek.
A küzdelemben részt vevő népek, a tömegek harcának célja a fasizmus megsemmisítése, a nemzeti függetlenség és társadalmi szabadság kivívása, a demokratikus jogok kibővítése, a tartós béke megteremtése volt. Ez tette lehetővé a világméretű fasisztaellenes összefogást és hozta közelebb a fasiszta hatalmak feletti győzelmet. A Szovjetunió, a szövetségesek győzelme a második világháborúban, nagy, elképzelhetetlenül súlyos katasztrófától mentette meg az emberiséget, s új helyzetet teremtett a világban.
A második világháborúból, a reakció csalódására, a Szovjetunió politikailag, morálisan és katonailag hatalmasan megerősödve került ki. A fasiszták elleni hősies harcban minden országban megnövekedett a kommunista pártok befolyása és ereje, fellendült a különböző antifasiszta és demokratikus erők harca, az elnyomott, gyarmati népek felszabadító mozgalma az egész világon. Mindez jelezte, hogy a fasizmus elleni háború győzelmes befejezése után a világ nem térhet és nem tér vissza a háború előtti állapotokhoz, az emberiségnek előbbre kell lépnie.
A fasizmus európai és ázsiai fészkének eltiprása után olyan világhelyzet állott elő, amelyben sok nép számára elérhető valóság lett a nemzeti függetlenség kivívása és a társadalom forradalmi átalakításának lehetősége.
Kedves elvtársak!
A magyar nép a hátráló Hitler-fasiszták vereségeinek idején, a fasizmus feletti végső győzelem közeledtével, egy viszonylag kedvező világhelyzet érlelődésének időszakában szabadult fel. De a magyar kommtmistákra és más haladó erőkre, a népre hatalmas feladatok vártak, mert a helyzet hazánkban elképzelhetetlenül súlyos volt. A letűnt uralkodó osztályok és fasiszta rendszerük a végső pusztulás szélére sodorta az országot, nemzetünket.
Az országban 1919 ősze óta uralkodó ellenforradalmi kormányzat külpolitikájában a fasiszta hatalmak készséges szövetségese és kiszolgálója volt. Aláírta a hírhedt „antikomintern" paktumot, s bűneinek, nemzetárulásának betetőzéseként sietve csatlakozott Hitler szovjetellenes háborújához. Mindezek következtében a felszabadult magyar nép addig volt uraitól, a kapitalistáktól, a földesuraktól és fasiszta rendszerüktől politikailag kompromittált, kifosztott, füstölgő, romokban heverő országot kapott örökségül.
Ma emlékezünk, és emlékeztetnünk kell: 1919-ben az imperialisták fegyveres erővel a magyar nép nyakára ültették az ellenforradalmi Horthy-rendszert, amely középkori viszonyokat teremtett az országban. Fasiszta ideológiájával negyedszázadon át fertőzte a tömegeket, kegyetlen terrorral üldözött minden haladó gondolatot, kizárta a politikai jogokból a dolgozó népet. Magyarország iparilag fejletlen volt, mezőgazdaságát feudális maradványok terhelték, a dolgozók milliói létbizonytalanságban, nyomorban éltek.
A háborúban az ország amúgy is fejletlen iparának harmada megsemmisült, hídjait módszeresen elpusztították, lakóházai súlyosan megrongálódtak, a föld nagy része műveletlen maradt, az állatállomány nagy részét elhajtották. Az emberek éheztek, ellátatlanok voltak. A kilencmillió lakosságú Magyarország állampolgárai közül több mint félmillió ember pusztult el a harcban és a fasiszta megsemmisítő táborokban, összes háborús embervesztesége ugyanannyi volt, mint az akkor 140 millió lakosú Egyesült Államoknak.
A felszabadulást közvetlenül követő időszak rendkívül bonyolult és sokrétű feladatainak, a romok eltakarításának, a termelés megindításának, az ellátás megszervezésének, a közlekedés helyreállításának megoldása mindenekelőtt a nép talpraállítását, önbizalmának visszaadását, a társadalom szétzilált erőinek elemi megszervezését, egy új, demokratikus hatalom, szervezett állam megteremtését kívánta meg.
A sivár, vigasztalannak tűnő kép láttán, amit az összeomlott állam, az atomjaira hullott társadalom anarchikus helyzete és a romokban heverő ország mutatott, sokan hitüket vesztették, s nem láttak kiutat maguk előtt.
A kishitűség leküzdésére, a tömegek mozgósításához világos utat mutató vezető erőre volt szükség. Ezt a politikai erőt társadalmunkban a fasizmus negyedszázada alatt betiltott és üldözött, de mindvégig elszántan harcoló Kommunista Párt képviselte, amely az összes hazafias erők tömörülését, a társadalom demokratikus átalakításának szükségességét hirdette. Arra hívott fel, hogy a nép összefogásával, aktív harcával és munkájával, a reakciós erők szétzúzásával teremtsünk új hazát. Vallotta: Mohács óta nem volt ilyen súlyos helyzetben az ország, mindennek ellenére — „lesz magyar újjászületés!”
A kommunisták pártja kezdeményezte a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front zászlóbontását, létrehozta a pártok koalícióját, szorgalmazta az új, demokratikus állam első intézkedő szerveinek létrehozását, az ideiglenes nemzetgyűlés, az ideiglenes kormány, a nemzeti bizottságok megalakítását.
Az építőmunkához azonban biztosítani kellett a külső, nemzetközi feltételeket is. Az uralkodó osztályok a tömegek tudatát negyedszázadon át módszeresen fertőzték a nacionalista, soviniszta métellyel, és a „rokontalan nép”, az „egyedül vagyunk” csüggesztő érzését plántálták beléjük. A gondolkodásában és érzelmeiben amúgy is megzavart tömegekben nagy, létfontosságú kérdés volt, hogy a magyar fasiszta rezsim háborús bűnei után, nemzetközileg hol és kiben talál barátot, támaszt az a nép, amelynek országa a szövetséges hatalmak szemében még tegnap Hitler harmadik birodalmának csatlósa volt. Hazánk, népünk annyi megpróbáltatás és csalódás után a Szovjetunióban és népében végre igaz barátra talált. A Szovjetunió mérhetetlenül sokat szenvedett a fasiszta agressziótól, a Hitler-fasiszta és csatlós megszálló csapatoktól, mégsem azonosította sohasem az egyes országok uralkodó köreit és az adott országok népét. Mint ismeretes, a Szovjetunió, amikor rról volt szó, kijelentette, hogy a hitlerek jönnek és mennek, de a német nép marad. S az internacionalista, a népek kölcsönös megbecsülését és barátságát hirdető Szovjetunió Magyarország esetében is így járt el. A fasiszta magyar államot, amely Hitler csatlósaként a Szovjetunió ellen támadt, mint ellenséges erőt visszaverte, a magyar népet azonban nem azonosította az ország reakciós, szovjetellenes uralkodó köreivel, nem azonosította Horthyval, Szálasival.
A Szovjetunió a magyar népet felszabadította, és segítette Magyarországot a békekötésre irányuló törekvéseiben, abban, hogy a legyőzött ország békét köthessen és rövid időn belül visszanyerje szuverenitását. A Szovjetunió volt a magyar nép történetében az első nagyhatalom, amely a mi kis országunkat egyenjogúként kezelte, barátságába fogadta, majd szövetségeseként szerződést kötött vele. A legjobbkor jött az az anyagi segítség is, amelyet népünk a Szovjetuniótól a felszabadulás után nyomban és olyan időben kapott, amikor a szovjet nép sem a fölöslegből adott. Nem lehet szavakban kifejezni annak a sokoldalú támogatásnak nagyságát, erkölcsi, politikai értékét, amelyet a Szovjetunió országunknak, népünknek nyújtott.
Kedves elvtársak!
Volt már vezető erő, amely az építőmunka élére állott, volt már egy nagy és önzetlen barátunk, akire számíthattunk az élet újrakezdésében. Népünk hozzáfoghatott, és a párt hívó szavára hozzá is fogott az ország újjáépítéséhez, az új társadalmi rend felépítéséhez.
Már a kezdet kezdetén, azonnal és parancsolóan felvetődött a társadalom politikai megújhodásának szükségessége. A szovjet hadsereg csapásai alatt szétesett a régi kapitalista, földesúri állam egész hatalmi rendszere is. De a magyar munkásosztálynak, a magyar népnek kellett a kapitalista rendszer társadalmi alapjait megsemmisítenie és felépítenie egy új, demokratikus államot; neki kellett megvetnie egy új szocialista társadalmi rendszer alapjait.
Az újjászületés vezető és lendítő ereje a munkásosztály forradalmi élcsapata, a Magyar Kommunista Párt volt. Fontos szerepet töltött be a Kommunista Pártot, a Szociáldemokrata Pártot, a Nemzeti Parasztpártot tömörítő Baloldali Blokk, amely a magva és összetartó ereje volt a legszélesebb demokratikus összefogást megvalósító — a Kisgazdapártot és a Polgári Demokrata Pártot is magában foglaló — Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontnak. Ez a politikai szövetség adott 1948-ig kormányzást az országnak. Egyidejűleg együttműködést biztosított a pártok között, és éles harc terepe is volt a forradalmi fejlődés alapvető kérdéseiben.
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontban megvalósult demokratikus pártszövetség, s annak koalíciós kormánya idehaza mindjobban aktivizálódó, és a forradalmi változást sürgető néptömegekre, nemzetközileg pedig a baráti Szovjetunió támogatására épített, és alapjában megoldotta történelmi feladatát.
Az a fejlődés, amely a felszabadulást követő években Magyarországon végbement, bebizonyította, hogy ha van világos cél, ha van megfelelő vezetés, ha minden haladó erő összefog, a felszabadult nép ereje minden ellenállás, minden nehézség leküzdésére képes.
Munkásosztályunk, népünk az új világ megteremtéséért folytatott kemény osztályharcban, a bányák, a bankok és a gyárak államosításával a nagytőkések, a földosztással a nagybirtokosok hatalmának gazdasági, társadalmi alapjait megsemmisítette. Felszámolta a régi burzsoá rendet, a kiváltságosok minden előjogát, a feudalizmus maradványait, és megnyitotta az utat előre, a szocialista forradalom győzelméhez.
A demokratikus és a szocialista forradalmi célokért, a reakció erőivel vívott állhatatos harc és az áldozatos, kemény munka eredményeként a felszabadulást követő első három évben hazánkban eltűntek a romok, megszűnt az infláció, megindult és szilárd alapokra került a termelés, megkezdődött és jelentős lényeket hozott a kulturális forradalom.
Az első évek harcainak legnagyobb eredménye azonban a munkásegység megteremtése, a parasztsággal szövetséges munkásosztály hatalmának, a proletárdiktatúrának kivívása volt. Teljes joggal mondta ki akkor pártunk, hogy a hatalomért vívott harc eldőlt: 1948 a fordulat éve, a nép önmagának dolgozik, magának építi az országot.
A munkásosztály hatalma széles demokratikus alapokon nyugszik. A hatalom gyakorlásába a munkásosztály bevonta és bevonja mindenekelőtt a legfőbb szövetségesét, a parasztságot, továbbá az értelmiség és minden dolgozó kategória hivatott képviselőjét.
Az országgyűlésben, a tanácsokban, hatalmi szerveink irányító posztjain, a fegyveres erők tisztikarában, a munkásőrségben, a bíróságok, a döntőbizottságok, a népi ellenőrzés szerveiben a munkásosztály, a parasztság öntudatos, politikailag és hozzáértésben kellően felkészült emberei döntő többségben vannak. Joggal mondhatjuk, hogy nálunk népi hatalom van, mert intézményeink demokratikusak, és az állam, a nép ügyeiben a döntést, közvetlenül vagy képviselői útján, maga a dolgozó nép hozza.
A munkásosztály és forradalmi pártja a hatalom birtokában szilárdan a szocialista fejlődés útjára vezette az országot. Küzdelmes harcok fő történelmi eredményeként szilárd szocialista alapokra került, és azon fejlődött tovább hazánk, a Magyar Népköztársaság.
Elvtársak! Barátaink!
A negyedszázad alatt megtett utat áttekintve, hazánk akkori és mai helyzetét egybevetve, a harc és a munka eredményeit számbavéve, a Magyar Népköztársaság olyan vívmányokat mutathat fel, amelyek méltán váltanak ki elismerést.
Hazánk gazdasága, termelésének jellege gyökeresen megváltozott. Az egykori elmaradott, nagybirtokos-tőkés gazdaságú ország ipari-agrár országgá vált, szocialista iparral, szocialista szövetkezeti mezőgazdasággal, kisipari és szolgáltató szövetkezetekkel. Népünk a romokból nemcsak újjáépítette az országot, hanem teljesen új, szocialista népgazdaságot teremtett.
Munkásosztályunk, dolgozó népünk az új erőművek, gyárak, üzemek sokaságát építette fel, új ipari városokat alapított. A népi Magyarország 25 éve alatt megkétszereződött országunk termelésieszköz-állománya, a gépek, a felszerelések, a szállítóeszközök, az ipari épületek száma. A nép munkája nyomán a nemzeti jövedelem háromszor olyan gyorsan emelkedik évente, mint a két világháború között, és ma már majdnem négyszer annyi, mint 1938-ban volt. Szocialista rendszerünkben, ahol már nincs kizsákmányolás, a nemzeti jövedelem egésze a népé, minden forintja az ország, a nép szükségleteit fedezi.
A magyar munkásosztály a hosszan tartó politikai harcok időszakában önfeláldozó munkával megteremtette és kifejlesztette a szocialista nagyipart, amely most hét és félszer annyit termel, mint a kapitalista Magyarország ipara 1938-ban. A létszámában is megnövekedett magyar munkásosztály öntudata, felelősségérzete nagyot fejlődött; számára a munka nem egyszerűen termelési folyamat, hanem mindinkább a szocializmus tudatos építése. Ezt nagyszerűen mutatja a széles körű munkaverseny-mozgalom is, amely az egész országot átfogja, és az utóbbi években kibontakozott szocialistabrigád-mozgalom, amely a dolgozó ember új szocialista vonásait fejezi ki.
Mezőgazdaságunk fejlődésének feltételeit megváltoztatta és forradalmi lépést jelentett előre a földreform, amely 1945-ben megszüntette a félfeudális nagybirtokrendszert. Újabb forradalmi lépés volt előre, amikor parasztságunk 10 évvel ezelőtt a termelőszövetkezetek létrehozásával a szocialista fejlődés útjára lépett. A szocialista forradalom e döntő feladatának megoldása társadalmilag felemelte a parasztságot, nagymértékben megerősítette államunk legfőbb politikai alapját, a munkásosztály és a parasztság szövetségét.
A magyar parasztság szorgalmáról, tehetségéről, a szocialista nagyüzemi gazdálkodás fölényéről tanúskodnak szövetkezeteink, állami gazdaságaink eredményei. A magyar mezőgazdaság ma – egyharmadával kevesebb emberrel – egyharmadával többet el, mint az uradalmakra, illetve a rosszul felszerelt kis parcellákra felépült tőkés mezőgazdaság 1938-ban. A háború előtt Magyarországon hektáronként 14 mázsa búzát termeltek, most országos átlagban majdnem kétszer annyit, hektáronként 27 át termelünk. Kukoricából a háború előtt hektáronként 20 mázsát, 1969-ben országos átlagban hektáronként 38 mázsát termeltek.
Hazánkban az elmúlt 25 év alatt nemcsak a gazdaságban, hanem a kultúra területén is kiemelkedő eredmények születtek. A kulturális forradalom nyomán a művelteégből korábban kirekesztett dolgozó tömegek előtt megnyílt a tanulás, a művelődés lehetősége. Az iskoláztatás, a tudományos képzés, a könyvkiadás, a színházkultúra, a művészetek fejlődése mutatja népünk törekvéseit, növekvő igényét a művelődésre. A fejlődés egyúttal bizonyítja a magyar értelmiségiek, a tudományok művelőinek, a pedagógusoknak, a művészeknek, általában az alkotó értelmiségieknek az eredményes munkásságát, a szocializmus, a nép iránti odaadását.
Az általános fejlődésről, a megváltozott kulturális életről tanúskodnak az adatok. Amíg 1938-ban mindössze 2500 könyv jelent meg Magyarországon kilenc millió példányban, addig 1969-ben 4500 művet adtunk ki 48 millió példányban. Közép- és felsőfokú oktatásunk fejlődésének méreteit mutatja, hogy az idei tanévben középiskoláinkban négy és félszer, az egyetemeken és a főiskolákon ugyancsak négy és félszer annyi fiatal tanul, mint az 1937—1938-as tanévben.
A hazánkban végbement társadalmi forradalom a közép- és a felsőfokú tanintézetek hallgatóinak szociális összetételében is tükröződik. A felszabadulás előtt, a kapitalista rendszerben a középiskolákban, az egyetemeken és a főiskolákban mintegy 3-4 százalék volt csupán a fizikai dolgozók gyermekeinek aránya a diákok, a hallgatók között. Jelenleg a középiskolák tanulóinak kereken 52 százaléka, az egyetemek és főiskolák hallgatóinak közel 40 százaléka munkás- és parasztszülők gyermeke.
A Magyar Népköztársaságban a művelődés és a kultúra területén a forradalmi fejlődés még nem fejeződött be, a szocializmus szellemében emelkedik tovább mind nagyobb mértékben népünk műveltsége.
Hazánkban a gazdasági és kulturális építőmunka nyomán, a szocializmus céljainak megfelelően, alapvetően megváltoztak népünk életkörülményei. A „hárommillió koldus" Magyarországa – amelyben a tüdőbajt „morbus hungaricus”-nak, magyar betegségnek nevezték, ahol a munkanélküliség, a népkonyha, nyomortelep volt a dolgozó ember osztályrésze – már régen a múlté.
A munkához való jog, a kulturális, szociális ellátottság, a dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülése társadalmunk jellemvonása. A reálbérek 1949-től, az elmúlt 20 év alatt 93 százalékkal növekedtek, csaknem megkétszereződtek. A régi rendszerben a lakosságnak csak egyharmada volt biztosított, most a dolgozók 97 százaléka, gyakorlatilag az egész lakosság társadalombiztosításban részesül. Az öregekről való gondoskodás intézményes. A szülő nőket, az anyákat, a gyermekeket, a serdülőkorúakat az állam külön védelemben és támogatásban részesíti.
Az eltelt negyedszázad eredménye, hogy a dolgozók létbiztonságban élnek, életkörülményeik javulnak és hazánk minden polgára bizakodva nézhet a holnap elé.
(A befejező rész következik)

Tömörítsd össze, és küldd el annak, akinek szüksége van rá.

Némi türelmet, és ezt a beszédet is feltesszük.
Most elmentem Pusztanyomorognára (Pórélet ___. rész...)
A borsodiakhoz képest ez a hely és környéke maga a mélynyomor...