1953. július 26. Fidel Castro Ruz ügyvéd vezetésével megkezdődött a kubai forradalom.

A forradalom előtti Kuba történelme

Valószínűleg először Dél-Amerikából jutottak el az emberek Kubába i.e. 3500 körül. A leginkább halászokból és vadászokból álló őslakosságból kialakult idővel az Arawak indiántörzs egy ága. Colombus Kristóf 1492. október 27-én látta meg Kuba partjait, majd 1514-ben Diego Velazquez de Cuéllar meghódította a szigetet, és 7 spanyol gyarmatra osztotta azt fel.
A szarvasmarha tenyésztés hamarosan az ország fő gazdasági tevékenysége lett. Nagy rabszolgatartó birtokok alakultak ki az indiánok leigázásával. 1542-re amikor ezt a rendszert megszüntették, már csak körülbelül 5000 indián maradt életben a fél évszázaddal azelőtti 100 000-ből. A hajthatatlan spanyolok ezután az indiánokat afrikai rabszolgákkal helyettesítették, akik megtartották törzsi csoportjaikat és bizonyos kulturális jellegzetességeiket.
A 17. században az európai nemzeteknek szemet szúrt a spanyol gyarmatbirodalom. Angol seregek törtek be a szigetre és 1762-ben el is foglalták Havannát. Ők még több rabszolgát hoztak be Kubába, és az ország üzleti kapcsolatait mérhetetlenül kiterjesztették. A 19. század elejére Kuba a világ legnagyobb cukortermelőjévé vált.
Kuba első függetlenségért vívott háborúja 1868-ban tört ki. 10 évnyi kitartó küzdelem után a lázadókat leverték és egy paktum aláírásával amnesztiát ígértek nekik. Egy csoport kubai menekült az Egyesült Államokban összeesküvést szervezett a spanyol gyarmatosítók ellen. 1895-ben Kuba keleti oldalán partot is értek; köztük volt a költő, Martí is, aki egy csata során halálos lövést kapott. Mártírhalálával Kuba megingathatatlan nemzeti hősévé vált.
A XIX. század második felére az Egyesült Államok hatalmas tőkét áramoltatott Kubába, elsősorban cukornádültetvényekbe és a szivargyártásba fektetve. Az USA akkora hasznot látott a közép-amerikai országokban, hogy meg akart szabadulni a gyarmatosító spanyoloktól, akik a tényleges politikai hatalmat gyakorolták Latin-Amerikában. 1898. február 15 -én egy amerikai sorhajó tisztázatlan körülmények között felrobbant Havanna kikötőjében, ami jó ürügyet szolgáltatott arra, hogy az Egyesült Államok kongresszusa kikiáltsa Kuba függetlenségét, követelje a spanyol csapatok kivonását, és meghatalmazást adjon az elnöknek, hogy fegyveres erők bevetésével szerezzen érvényt ezen követeléseknek. A háború április 24 -én tört ki és elsöprő amerikai sikerek után december 10 -én a párizsi békével ért véget.
Kuba tehát „független" lett: a századfordulón az Egyesült Államok győztesként szállta meg, újabb befektetéseivel és építkezéseivel végképp gazdasági függőségbe taszítva az országot. Az amerikaiak a Las Vegas - Miami tengely folytatásaként Havannát egyre inkább a szórakoztatóipar és az idegenforgalom központjává alakították, és a lázas építkezések százezer számra csalogatták ide az elmaradott vidéki területek nincstelenjeit. A közbiztonság megromlott, a bűnözés és a korrupció elképesztő méreteket öltött. A társadalmi „olló" még inkább szétnyílt: a földművesek és a városi szegények nyomorogtak és éheztek, a gazdag külföldi tőkések, a turisták és az úgynevezett komprádor-burzsoázia tagjai luxusnegyedekben laktak.
Bár az államforma 1902-ben hivatalosan köztársaság lett, Kuba miniszterelnökei valójában az USA bábjai voltak.
A hatalmas társadalmi feszültségek forradalmat kívántak. 1953. július 26–án Fidel Castro Ruz ügyvéd vezetésével a forradalmárok megostromolták a santiagói Moncada-laktanyát, s ez jeladásul szolgált az akkor hatalmon levő Fulgencia Batista tábornok diktatórikus rezsimje ellen. Bár a vállalkozás meghiúsult, ez az esemény számít a kubai forradalom kezdetének. A kizsákmányolt nép ugyanis Castróék oldalára állt, akik a baloldalt képviselték. Egyre többen csatlakoztak a forradalmárok soraiba, majd évekig tartó partizánháború után 1959. január 1 -én győzött a forradalom.

A „cukorháború"

Castróék radikális változtatásokat hajtottak végre: államosították a külföldi tulajdonban lévő gyárakat földeket, vállalatokat, és mezőgazdasági szövetkezeteket szerveztek. Az Egyesült Államok azonnal embargót rendelt el Kuba legfontosabb exportcikkére, a cukorra, és meghirdette a gazdasági blokád politikáját, minden gazdasági kapcsolatot megszakítva Kubával. A cukor bojkottja azért okozott komoly problémát, mert a szigetországban évszázadok óta szinte kizárólag csak cukrot termesztettek, a mezőgazdaság egyoldalú, monokultúrás volt.
A cukorkérdést nem tudták teljesen megoldani, de a Szovjetunióval, Kínával és más szocialista országokkal is sikerült 5 éves szerződéseket kötni, melyek segítségével Kuba a világpiacinál magasabb áron szabadult meg cukorkészletének jelentős részétől. Ezen kívül egyéb kedvezményeket és támogatásokat is kapott a szocialista hatalmaktól, amit nem nézett jó szemmel az USA: 1961-ben megindította a Disznó-öböl (Playa Girón) akciót. Április 10-én ellenforradalmár kubai emigránsok szálltak partra Kubában (Bahia de Cochinos - Disznó-öböl), akik a rendszerváltáskor menekültek ki az Egyesült Államokba. Az akciót az amerikai titkosszolgálat, a CIA szervezte, a katonák kiképzését és a hadfelszerelést is ők biztosították. Úgy gondolták, hogy az invázió kiváltja a kubai Castro-ellenes csoportok felkelését, így megdönthetik rendszerét. Csakhogy az amerikaiak teljesen félreismerték a tényleges helyzetet. A kubaiak elkeseredett ellenállást tanusítottak a betolakodókkal szemben és néhány nap alatt legyőzték őket.
A meghiúsult támadás igen súlyos külpolitikai károkat okozott az Egyesült Államoknak, kiváltképp a Szovjetunió reagált hevesen. Castróval való közös megegyezés alapján Hruscsov államfő és párttitkár szovjet atomrakéta-támaszpontok telepítését rendelte el Kubában, mert úgy gondolták ez védelmet nyújthat egy esetleges újabb támadás ellen. Amikor az USA kémrepülők segítségével tudomást szerzett erről, tengeri blokáddal válaszolt, és Kennedy elnök kijelentette, hogy minden Kubából induló támadásra megtorlással reagál. A NATO és a Varsói Szerződés haderői felkészültek a harmadik világháború kitörésének lehetőségére, néhány napon keresztül a világ feszülten figyelt. Szerencsére a két nagyhatalom meg tudott egyezni. Hruscsov rendelkezett a rakéták leszereléséről, cserébe Kennedy garantálta, hogy nem indít inváziót Kuba ellen, így végül elhárult az atomháború veszélye.

Kultúra

A szocializmus és az egypártrendszer természetesen rányomta bélyegét a kultúrára és a művészetekre is, létrehozva így az uralkodó "szocreál" stílust (ezt sokan helytelenül értelmezik, mert a latin-amerikai művészeti stílusok nem szocreál irányzatok - kiemelés tőlem), amelynek feladata a dolgozó ember és a szocializmus eszményítése. Ugyanakkor fontos azt is megemlíteni, hogy a forradalom után a különböző művészeteket a kormány jelentősen támogatta: rengeteg színházat, múzeumot és művésziskolát alapítottak, a zenészeknek garantált jövedelme lett, és létrehozták a nemzeti filmgyárat is. A kormány az Afro-kubai kulturális csoportok és együttesek támogatásával próbálta leredukálni az Észak-Amerikai tömeg kultúra terjedését.

Zene, tánc

Az afrikai rabszolgák által Kubába hozott ritmika és rituális tánc találkozott és vegyült a spanyol dallammal és gitárzenével, amit aztán az amerikaiak hatása tovább csiszolt.
A dobok, a maracas és az énekes adják az Afro-kubai stílus, vagyis a rumba alapjait. A tánc az 1920-as években jutott el New York-ba, Később a hollywodi filmek már „amerikanizált” formában mutatták be a rabszolgák ősi táncát.
A zenekari kísérettel lejtett tánc, a danzón szintén a rabszolgák körében terjedt el. A stílusa a kubai néptánc keveredése az ősi, afrikai ritmusokkal, amely az 1880-as évektől az 1940-es évekig volt népszerű. A danza tajona a lábuknál összeláncolt rabszolgák lépéseit eleveníti fel és csoportosan táncolják főleg a nemzetközi szállodák bárjaiban és a szórakozóhelyeken, kevésbé kubai, inkább külföldi közönség előtt.
A hadanéra a XIX. században a kubai európaiak és a spanyolok tánca volt.
A salsa a New York-i kubaiak körében élte virágkorát a hetvenes években. Az éjszakai élet szikrája a század eleji maffia körökben is táptalajra lelt. A "SALSA" szó szerint “szószt” jelent, mely a különböző fűszerek keverékének asszociációjaként a különböző ritmusok (Son, Cha Cha Cha, Mambo, stb.) keveredésére utal. A salsa eredetileg a ritmust, a zenét jelenti, viszont amit táncolunk, azt Kubában vagy Miamiban "CASINO"-nak hívják, a világ viszont salsa-ként ismeri.
A kubai zene egyik legjelentősebb képviselője Pérez Prado és Benny Moré volt, de napjainkban is jelentős számban találunk nagyszerű zeneművészeket.

Vallások
Történelmi szempontból a római katolikus hit lett Kuba uralkodó vallása: a lakosság legalább 40%-a katolikusnak, és kb. 4%-a reformátusnak vallja magát. Ám figyelemreméltó, hogy a lazább intézményrendszerű “Santería”, vagyis az Afro-kubai vallás, amely a rabszolgák időszakától jelen van egyre erősödik az országban. Gyakorlatilag ma valószínűleg nagyobb a jelentősége, mint a katolikus vallásnak.

Rendezvények, karnevál
1990-ig a híres karnevált Havannában és Santiago de Cubában július utolsó két hetében ünnepelték. A cukorválság végét jelezte a karnevál, és ekkor emlékeznek meg arról, hogy a rabszolgáknak engedélyezett volt a szabad ünnepeken való részvétel. A turizmus fejlődésével a látogatottabb helyszíneknek köszönhetően Varadero lett az utóbbi évek karneváli központja január végén és február elején. Havannában februárban minden héten péntektől vasárnapig tart az ünnepség a Capitol előtti téren.

Főbb események:
Február első két hetében: Camagüey Kultúra Hetei
Minden második év februárjában: Havannai Jazz Fesztivál
Április első hetében: Baracoa Kultúra Napjai
Május első hetében: Holguín Májusi Ünnepe
Júniusban vagy júliusban: Karib Kultúra Fesztiválja Santiago de Cubában
Augusztus végén: Nemzetközi Színházfesztivál Havannában
Októberben: a Kortárs Zene Fesztiválja, a “Kultúra 10 napja”, matanzasi Táncfesztivál, Nemzetközi Balettfesztivál Havannában
Októberben vagy novemberben: az Isla de Juventud ünnepei
November második felében: a kultúra Hete Trinidadban, a hónap végén a Karib Zene Fesztiválja Varaderóban
Decemberben: Nemzetközi kórusfesztivál santiago de Cubában és a Latin-Amerikai Filmek Hete Havannában

Nemzeti ünnepek

Január 1. Felszabadulás Napja (Kuba elsőszámú nemzeti ünnepe)
Május 1. Munka ünnepe
Július 25-27 Nemzeti Felszabadítás ünnepei
Október 10. A Kubai Kultúra napja, amely az első 1868-as Függetlenségi háborúra is emlékeztet

A fenti ünnepnapokon az üzletek és múzeumok többsége zárva tart. A Karácsonyt 1969-ben törölték az ünnepek közül, mert ezen a napon érte Kubát a nagy cukor-válság, amely gazdasági csődöt eredményezett. A pápa látogatása óta ez az ünnep is felerősödött és van esélye, hogy elnyerje régi helyét a kubaiak életében.
Több kiemelkedő és megtartott ünnepet, emléknapot nem jeleznek a naptárak, jóllehet érdemes néhányról megemlékezni, amit a kubaiak sem felejtettek

Ami egy ilyen burzsoá szempontból megírt wikipédiában elő szokott fordulni - tévinformáció, rosszindulatú ellendrukker megállapítás - sokat ki is húztam belőle - egy szó nincs arról, hogy Kubában a forradalom milyen hatalmas tetteket hajtott végre. A 98%-os analfabetizmust gyakorlatilag felszámolták. Az egészségügyi ellátás általános, ingyenes és teljes körű. Az oktatás teljesen ingyenes. Kuba a monokulturális cukoriparból sokoldalú ipari-agrárországgá változott, aminek fő segítői a Szovjetunió és a szocialista országok voltak.

Éljen a kubai forradalom kezdetének 57-ik évfordulója! Jó egészséget kívánunk Fidel Castro elvtársnak! Ugyanakkor hajtsunk fejet mindazok előtt, akik életüket adták a forradalomért. Emlékezzünk Ernesto Che Guevara, Camilo Cienfuegos, Osvaldo Dorticos, Juan Almeida Bosque, Nicolás Cristóbal Guillén tetteire, és nem hagyhatjuk ki Kuba megismertetésében fontos szerepet játszó amerikai írót, Ernest Hemingwayt sem.

A kubai hangulat felidézésére néhány link:

http://www.youtube.com/watch?v=GxtwzU0-wPM
http://www.youtube.com/watch?v=6JEdf7XsV5g
http://www.youtube.com/watch?v=EdWo8lGLDgI
http://www.youtube.com/watch?v=Z4e7VcnWCT0
http://www.youtube.com/watch?v=Yla5LJ1-pQ0
http://www.youtube.com/watch?v=MAjQDidf9MI&feature=related

Tovaris