Nem akartam előszót írni, mert az olvasó felnőtt, kevés szóból is ért, maga is képes levonni a következtetéseket s megtalálja a válaszokat. Ám egyet-mást mégis előre kell bocsátani.

Ebben a könyvben ugyanis sok az elvarratlan szál. Az olvasónak történeteket nyújtok át a létező kapitalizmus világából, illetve ennek a világnak egy-két fejlett szegletéből, s nem vagy csak érintőlegesen kerül szóba a hatalmas periféria, s történeteim mindegyikét folytatni lehetne (kellene). Mert e történetek nem lezártak, utóéletük van, s ezek dokumentumértéke talán nagyobb és szemléletesebb is a bemutatottnál.

Az olvasó joggal lehet kíváncsi, hogy - mondjuk - a minisztereket is megvesztegető Flick-konszern botránya után miként lehetett az egyik kompromittált politikus,gróf Lambsdorff a német szabad demokraták (FDP)elnöke.

Miért nem tört meg máig sem a Deutsche Bank vagy az óceánon túli ITT hatalma? Mi lett a sorsa a tömeggyilkos Pinochet tábornoknak? Miért kereshetett a szégyenletesen megbukott Nixon amerikai elnök, történetének sajátos beállítású televíziós interpretálásával rövid idő alatt hárommillió dollárt? Miféle világ az, ahol kisstílű zsebtolvajokat agyba-főbe ver a rendőrség, de a hatalommal visszaélő, honfitársait illegális módszerekkel félrevezető, hamis esküre bujtogató — nyíltan bűnözőnek nevezett — államfő nem egyszerűen visszavonulhat közpénzekből épült palotáiba, hanem még milliomossá is válhat? Nem képmutatás-e, ha e világ — amely, nem győzöm hangsúlyozni: bolygónk hatmilliárdnyi lakosságának csak töredéke a maga ipari fejlettségére büszkén (ám feledtetve, hogy szegénységre, nyomorra ítélt egész földrészek zsírján hízott meg), szóval ha e világ urai állandóan másokat tanítanak demokráciára, holott saját demokráciájukat bármikor készek sárba taposni, ha érdekeik úgy kívánják? Ezek szerint értelmezés kérdése csupán, s ezen alapul örökkévalónak tekintett rendszerük működése?

Érdekes lenne követni—a „népi kapitalizmus” hamis és álszent kelet-európai propagandáját leleplezendő — a felett ipari országokban a szegény kontinensek rovására folytatódó tőkekoncentráció útját, azt a folyamatot, amelyben a kevesek gazdagságával a mind tömegesebb szegénység áll szemben. Am akkor az egyes — többnyire német és amerikai helyszínű — fejezeteket kötetekké kellene bővíteni. Ez a könyv nem tűzhette célul a kapitalista társadalmi rendszer átfogó elemzését, csak töredékek bemutatására, egy-egy konkrét eset vagy jelenség vázlatos ismertetésére vállalkozhatott. Erre is azért, mert napjainkban mézes szavú prédikátorok a legszemfényvesztőbb propagandával arról győzködnek bennünket, hogy itt és most meg általában a demokrácia egyenlő a kapitalizmussal, amit gyakran szemérmesen szociális piacgazdaságnak becéznek. Ám ha az ember belepillant a Német Szövetségi Köztársaság meg az Egyesült Államok hétköznapjaiba, s nem áll meg tátott szájjal az árutól roskadó kirakatok előtt, de a szemét sem csukja be, akkor látja a fényt és az árnyékot is. Észreveszi, hogy tucatnyi ipari állam képes volt a XX. század második felében megújulni, a szónak és a sajtónak szabadságot adni, hatékonyan gazdálkodni, a kisembernek is valamiféle életlehetőséget nyújtani — ám egyáltalán nem volt képes a gazdasági válságoktól, az állandósult munkanélküliségtől, a sokmilliós nagyságú szegénységtől, s a rendszer működtetéséhez elengedhetetlen militarizálástól megszabadulni.

A humanizmusról és közéleti tisztaságról, az emberi jogokról, a demokráciáról és az alkotmányos államszervezésről papoló német, amerikai és más államférfiak, iparbárók annyi embertelenség és közéleti tisztátalanság, a népuralom lényegének ellentmondó sunyiság felhalmozóivá váltak, hogy egyre hiteltelenebbek lettek azok az egyébként is manipulatív kísérletek, miszerint a tőke uralmára épülő rend, a kapitalizmus minden világok legjobbika. Annyira legjobbika, hogy utána nincs más, csak ez működhet, a többi csak illúzió.

Tizenöt fejezetünk mindegyike abból ad ízelítőt, miként is működik ez a rendszer. Mi rejlik az olyan demokrácia-felfogás mögött, amely szavakban ugyan egyenlőknek mondja az embereket, ám a valóságban az egyenlők között sokkal egyenlőbbekének tekinti az anyagi és a szellemi javak birtoklásának jogát. Kenyér helyett szájtépést biztosít. A hatalmasoknak hatalmat. A kicsiknek pedig jogot, hogy küzdjenek a jobb életért. Ezt a jogot azonban az anyagi erőforrások mérhetetlen pocsékolásával megkurtítják, a folyamatnak ellenálló országokban hol véres, hol „bársonyos” puccsokat szerveznek; ha kell, elnököt gyilkolnak; kifürkészik magánéletünket; megkenik köztisztviselőiket; a maguk kezében koncentrálják a pénz mellett a hatalmat is, nemzetközileg összefognak, de a kisember összefogását becsmérlik, a történelmet meghamisítják. Ilyen lenne a minden világok legjobbika, a történelmi fejlődés csúcsa?

Erre keresse a választ a tisztelt olvasó!

A SZERZŐ