A mi hitünk

A mi hitünk – emancipatorikus hit, hit a szabadságban – egy és oszthatatlan. A hit a cselekvés része. Hit nélkül nincsen célirányos cselekvés.
De a mi hitünk évezredes hit, egy olyan társadalom lehetőségébe vetett hit, amely túllép az elnyomás, a szolgasors évezredes tradíciókra épülő viszonyain. Vagyis a mi hitünk szemben áll a modern kapitalizmus fetisisztikus világára jellemző hittel, amelynek középpontjában egyetlen dolog rejtőzik: hit a pénzben, másképpen szólva, hit a vég nélküli, kaotikus, önpusztító fogyasztásban, a korlátlan profittermelésben, amely az erőszak hol kifinomultabb, hol háborús eszközeivel zajlik. Mi tehát nem hiszünk a kapitalizmus szellemében. Nem vagyunk naivak, tudjuk, ez a szellem szinte mágikus vonzóerőt gyakorol az emberekre, szinte megbabonázza őket, mert óriási hierarchikus apparátusok (egyházaktól a pártokig, a médiáig) a nap minden percében sulykolják, hogy a tőke világa „minden világok legjobbika”. Ha nem hiszel benne, kitaszítanak. A kitaszítás formavilága a világ egészét tekintve végtelen gazdagságú, oly végtelen, mint maga a szegénység, az eleven fizikai és szellemi elsorvadás.

Ugyanakkor a (neo)liberalizmus – a demokratikus kapitalizmus szelleme egyre kevésbé vonzó, mert világossá tette milliók és milliók számára: a kapitalista demokrácia, a „szabadság” csak keveseké, valójában csak azoké, akik meg tudják fizetni. Azonban a liberalizmussal szemben felemelkedő populizmus, amely szintén sokarcú hitvilággal rendelkezik, legyen az iszlamista vagy keresztény ideológiai köntösben, a tőkerendszerre épülő kizsákmányoló rend igazolásaként szolgál. Magában hordja az etnikai gondolkodás, a fasizmusok vírusát. Az osztályharc helyére az etnikai és civilizációs „ellentéteket”, azok harcát állítja. Mindezzel szemben a mi hitünk a kommunizmus, az önálló, az egyének és szabad társulásaik közösségi cselekvésébe vetett hit, amely egyedül képes arra, hogy mozgósítsa az egész bolygót a szociális-gazdasági és környezeti pusztulástól való megóvására. A humanista ember számára az államszocializmus bukása után csak a KOMMUNIZMUS eszméje és reménye marad, amely vallási, faji és világnézeti hovatartozástól függetlenül bárkit magával ragadhat, aki az emberiség egyetemes felszabadulásának kiútját elfogadja. Emberek milliárdjainak érdekei egy ilyen hitnek nem mondanak ellent. Hiszünk abban, hogy az emberiség megmenthető a közjavak, a közösségek termelési önszerveződésének védelme árán. Hiszünk abban, hogy az utolsó pillanatban a közösségi szolidaritás és önszerveződés mégiscsak megállítja a tőke őrült körforgását a Földön, amely az anyagi és természeti erőforrásokat végletesen szembeállította azokkal, akik kitermelik. A kommunizmus eszméjének mindenki hordozója, aki a tőke és az állam kizsákmányoló rendjén túllépő közösségi formák erejében hisz.
Évezredes hit a miénk, noha Marx óta ez a hit tudományos alapokra támaszkodik. Ez részben megsokszorozza e hit erejét, részben elgyengít bennünket, forradalmárokat, mert a cselekvő hit jelentősége éppen ott kezdődik, ahol a tudomány véget ér. Vagyis látjuk a kockázatot, mert a jövőbe látás sohasem konkrét. Ennél nagyobb kockázat csak egy van: ha nem állítunk alternatívát a tőkerendszer pusztító, embergyűlölő rendjével szemben, ha nem állítjuk meg a tőkerendszer világos irány nélkül vágtázó-rohanó szerelvényét, amelyen több mint hétmilliárd ember utazik. Meg kell állítani, hogy új pályára állítsuk a váltókat. Készül az új sínpálya, de szükség van minden munkáskézre.