A szocialista kriminológia és a radikális, kritikai kriminológia jeles képviselői után most bemutatásra kerülnek a neomarxista megközelítések. Ezek közös ismérve, hogy a történelmi materializmus egyes megállapításával ellentétes álláspontra helyezkednek.

A legelső ilyen gondolkodó Richard Quinney, aki elég érdekes életutat járt be. A marxista nézőpontot ugyanis később feladta a teológia álláspontjáért, az ún. béketeremtő kriminológia megteremtéséért. Elméletét azonban mindez nem csorbítja - különösen, hogy korábbi állításait sosem tagadta meg. Véleménye szerint a bűn egy politikailag szervezett társadalom felhatalmazott képviselői által létrehozott magatartás-fogalom. Olyan cselekvéseket ragad meg, melyek a közakarat formálására képes rétegek érdekeit sértik. Az ilyen meghatalmazáson alapuló szabályok alkalmazása szintén azok kezében van, akik megragadták az erre szolgáló hatalmat. Vagyis azok számíthatnak a leginkább arra, hogy magatartásukat bűncselekménnyé nyilvánítják, akiknek kezében nincs a jogalkotás kapcsán befolyásolási képesség. A bűn társadalmi realitása tehát tulajdonképpen egy politikai célt szolgál: a hatalmon lévők saját érdekeiket általánosként tüntetik fel és fogadtatják el mindenkivel a bűn maghatározásával és üldözésével.

Quinney írt egy remek művet, melynek címe: "A jogrendszer bírálata: bűnözéskontroll a kapitalista társadalomban". Ebben bírálja a kriminológia addigi felfogását, mert az alapvetően olyannak fogadja el a társadalmi rendet, amilyen - de ez az egyénnek a rendhez való igazítását feltételezi, amivel éppen az ő korlátozását tennék örökkévalóvá. Ez elsősorban az uralkodó osztálynak köszönhető. Quinney felállított néhány tézist is:

1. Az amerikai társadalom a fejlett kapitalista társadalomra épül.
2. Az állam a kapitalista uralkodó osztályok érdekeinek szolgálatára jött létre és működik.
3. A büntetőjog az állam és az uralkodó osztály eszköze, amely a fennálló társadalmi és gazdasági rend megőrzését hívatott segíteni.
4. A bűnözéskontroll a kapitalista társadalomban számos intézmény útján valósul meg, ezeket azonban a belső rend védelme céljából szintén az uralkodó osztályok érdekei dominálják.
5. A fejlett kapitalizmus ellentmondásai - a lét és a lényeg köztti eltérés - azt igényli, hogy az alárendelt osztályok elnyomása bármely eszközzel, különösen jogi kényszerrel és erőszakkal fenntartható legyen.
6. Csak a fejlett kapitalizmus összeomlása és a szocialista elveken megszervezett új társadalom hozhat valódi megoldást a bűnözés problémájára.

Két másik gondolkodó: Chambliss és Seidman "Törvény, rend, erő" címmel írt könyvet. Véleményük szerint a gazdasági érdekek mozgatnak olyan szabályok fenntartását és azok megváltoztatását, mint például a csavargásra vonatkozó rendelkezések. Ahogy a társadalom egyre fejlettebb állapotba lép, úgy kerül a konfliktuskezelés lehetősége is egyre magasabbra, s jut a hatalmon lévők kezébe, mint eszköz. Mivel ez így van, a kiszolgáltatott rétegek számára hátrányos a jogalkotás. A szervezetek az előnyök felé fordulnak és kerülik a feszültségeket. A szegényeknek nincsenek meg az eszközei arra, hogy ilyen feszültségek generálásával késztessék a hatóságokat igazságosabb működésre. Ebből következik, hogy a kisebbségek, és általában a hátrányos helyzetű csoportok túlreprezentálva jelennek meg a bűnügyi statisztikákban.