Legutóbb a szocialista kriminológia átfogó elméletéről, a Rudiment-Theorie-ről, és a marxizmus hatásáról a polgári kriminológiára volt szó. Most pedig tekintsük át, mik voltak azok az alternatív baloldali, marxista elméletek, amelyek a XX. század folyamán kialakultak a bűnelkövetések vizsgálata céljából.

A klasszikus kriminológiai elméletek válságba kerülése arra indította a gondolkodókat, hogy kialakítsanak egyfajta radikális, kritikai kriminológiát. A marxizmus ezen elméleteknek központi eleme volt, az ember nembeli lényegét és a társadalom egészének mozgására vonatkozó kritikák megfogalmazásával. Ezen elméletek a mai napig hatnak, meglehetős eredménnyel.

A radikális kriminológia egyik releváns ága a baloldali realizmus. Fő képviselője Jock Young és John Lea voltak, akik szerint a 70-es években kialakult ugyan Nagy-Britanniában egy kritikai, marxista elméleti rendszer, azonban azokat, éppen a marxizmus lényegétől eltérve, nem ágyazták társadalmi környezetükbe. A "szabad akarat", az "emberi jogok", vagy éppen a "társadalmi egyenlőség" kifejezéseit nem történeti kialakulásukban és társadalmi meghatározottságukban kezelték. Ebben az értelemben tehát csupán baloldali idealizmusról beszélhetünk, aminek köszönhetően a baloldali idealisták az államhatalomnak az elnyomottak kriminalizálására irányuló törekvéseinek hangsúlyozásával elterelték a figyelmet arról, hogy a bűnözés a munkásosztály számára is valóságos problémaként létezik.

John Lea szerint a bűnözés nem természetes jelenség, de korántsem tekinthető kivételesen előforduló magatartásnak. A modern társadalomban ez azért van így, mert fokozatosan elmosódik a határ a jogi értelemben vett bűnözés és az emberek félelmének tárgya között. Ez utóbbi félelem gyakran inkább meghatározott csoportokra, semmint magatartásokra irányul (vö. cigánybűnözés). Ebből következően a közhatalmi represszió is a "veszélyes osztályokat", illetőleg etnikumokat sújtja. A kriminalitás egyre inkább úgy működik, mint a szociális és gazdasági élet újratermelési mechanizmusa, semminthogy azt bomlasztaná. A legitim vállalkozások kapcsolatba lépnek a bűnszervezetekkel, a legális pénzügyi szektor pedig azok növekvő gazdagságát látva magához csábítja azok befektetéseit. Ezzel egyidejűleg emberek tömegei sodródnak bele olyan életkörülményekbe, amelyben szinte már csak bűncselekménynek minősülő magatartással képesek elkerülni a teljes elszegényedést. A bűnözés tehát a világgazdaság részévé vált, az ellene való fellépés pedig ennek fényében határozandó meg.

A baloldali realisták előszeretettel alkalmazzák az áldozati megkérdezések módszerét a rendőrséghez való viszonyulásról szóló adatfelvétellel együtt. Ez összhangban áll azzal a felfogással is, hogy a rendőrségnek és a közhatalomnak többet kellene törődnie a bűnüldözés társadalmi hatásaival is. Ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítanak a kisebbségi csoportok és az etnikumok helyzetére is, mind az áldozattá válás, mind pedig a közhatalom általi kriminalizálás összefüggésében - különös tekintettel a velük szemben kialakuló spirálra.

Miről is van szó? Arról, hogy amennyiben feltételezzük, hogy egyes társadalmi csoportok nagyobb arányban követnek el jogsértéseket, mint a többségi társadalomhoz tartozó személyek, akkor logikus, hogy a rendőrség gyakrabban fogja őket ellenőrizni, így természetesen több normaszegés válik ismertté. Eközben a kevésbé kontrollált népességnél a mutató épp az ellenkező irányba fog elmozdulni. Így a statisztika a valóságosnál riasztóbb, a kisebbségre nézve még inkább negatív képet rajzol, aminek következtében a rendőrségnek még nagyobb figyelmet kell fordítania a csoport tagjaira. A rendőrség tovább növeli a közhatalmi kényszer alkalmazását velük szemben, ennek következtében a már jelzett torzulás tovább rontja a helyzetet. A csoport becsületes tagjai egyre többször kerülnek intézkedések alá, ami erősíti szembenállásukat a hatalom képviselőivel. Így a rendőrség információforrásai is szűkülnek, amit ismét a közhatalmi kényszer fokozásával kompenzál. Voltaképpen ez egy ördögi kör, melyből kitörni csak a bűnüldözés társadalmi hatásainak elemzésével és megfelelő kezelésével lehet kilépni.

Hasonlóan radikális kriminológiai nézet az anarchista kriminológia. Ez annyiban érdekes nézet, hogy elutasítja a közhatalom hagyományos bűnözéskezelési modelljét. Állításuk szerint az uralkodó értékek (pl. a magántulajdon szentsége) tagadása mellett nem csupán rombolnak, hanem olyan struktúrákat alakítottak és alakítanak ki, amelyek képesek átvenni a "hivatalos" többség által működtetett szocializációs intézmények funkcióit. Ez lényegében igazolja Bakunyin meglátását, aki szerint a rombolás szenvedélye egyben az építés szenvedélye is.

(Folytatjuk)