Íme egy írás, mely teljesen elveti az értékelméletet. Marxizmus
Több, mint egy évszázaddal a halála után Karl Marx a mai napig az egyik legellentmondásosabb figurája a Nyugati társadalomnak. Kérlelhetetlen kapitalizmuskritikája, és az ennek megfelelő elkerülhetetlen, jól hangzó szocialista jövő ígérete ösztönzött egy globális méretű forradalmat. Úgy tűnt, hogy a Bolsevik forradalommal Oroszországban, és a kommunizmus terjedésével Kelet Európában erős gyökereket eresztett a Marxista álom a huszadik század első felében.
Ez az álom összeomlott az évszázad vége előtt. Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia, Kelet-Németország, Románia, Jugoszlávia, Bulgária, Albánia, és a Szovjetunió elvetette a Marxista ideológiát, és egy figyelemre méltó átmenetbe lépett a magán-tulajdonjog , és a piacgazdasági rendszer irányába, mely máig tart. Mely szemléleteinek köszönheti a Marxizmus ezt az igen forradalmi erejét? És mi a magyarázata végleges halálának? A válasz a Marxizmus néhány meghatározó sajátosságában, közgazdaságtanában, társadalomelméletében, és az általános szemléletében rejlik.
A munkaérték-elmélet
A munkaérték-elmélet a hagyományos marxi közgazdaságtan egyik fő támoszlopa, mely magától értetődő Marx mesterművében, a Tőkében (1867). Az elmélet alapállítása egyszerű: Egy árucikk értéke tárgyilagosan mérhető az előállításához szükséges munkaórák (Labour hour) átlagos számával.
Például egy pár cipő elkészítése általában kétszer annyi időbe telik, mint egy nadrágé, így a cipő kétszer értékesebb, mint a nadrág. Hosszú távon a cipők versenyképes ára kétszerese lesz a nadrágénak, tekintet nélkül a fizikai ráfordításra (Physical input).
Habár a munkaérték-elmélet bizonyíthatóan hamis, uralkodó volt a XIX. század közepén, a klasszikus közgazdászok körében. Adam Smith példának okáért kacérkodott egy munkaérték-elmélettel a kapitalizmust megvédő klasszikusában, a "The Wealth of Nations"-ben, (1776) és később David Ricardo rendszerezte azt a "Principles of Political Economy" (1776) c. könyvében, melyet aztán generációkon át oktattak a szabadpiac közgazdászok.
Tehát a munkaérték-elmélet nem volt egyedi a marxizmus számára. Marx kísérletet tett rá, azonban hogy a teóriát a kapitalizmus bajnokai ellen fordíthassa, a teóriát egy olyan irányba eröltette, amit a legtöbb klasszikus közgazdász habozott követni. Marx azzal érvelt, hogy az elmélete megmagyarázhatná minden áru értékét, beleértve azt az árut, amit a munkások adnak el a kapitalistának a munkabér fejében. Marx ezt az árut munkaerőnek nevezte el.
A munkaerő a munkás képessége, hogy javakat és szolgáltatásokat állítson elő.
Marx a klasszikus közgazdaságtan elveit használja fel, hogy elmagyarázza, a
munkaerő értékét meghatározza az, hogy átlagosan társadalmilag hány
munkaórát vesz igénybe a munkást etetni, ruházni, és elszállásolni, hogy
fenntartsa munkaerő kifejtő képességét. Más szavakkal: hosszú távon a
bérmunkások bére azon munkaórák számától fog függni, ami ahhoz szükséges,
hogy egy munkára kész munkást megtermeljen.
Tegyük fel, hogy öt óra szükséges ételre, ruhára, védelemre minden nap, így
a munkás készen áll a következő reggeli munkavégzésre is. Ha egy munkaóra
egy dollár, a megfelelő bér öt dollár volna egy napra.
Marx ezután feltett egy kétségtelenül megsemmisítő kérdést: ha egy kapitalista társadalomban minden javakat és szolgáltatást olyan áron (és bérért) adnak el - munkaórákban számolva - amely tükrözi valódi értéküket, hogyan lehet mégis, hogy a kapitalisták rövid távon is élvezhetik a profitjukat? Hogyan kivitelezik, hogy pénzt préseljenek ki a összbevétel és az összkiadás után?
A kapitalisták - válaszol Marx - kiváltságos és hatalmi pozícióban vannak, mint a termelőerők birtokosai, ennek következtében képesek könyörtelenül kizsákmányolni a munkásokat. Habár a kapitalista korrektül kifizeti a munkásait, valahogy - és Marx itt borzasztóan homályos - több órát dolgoztatja a munkásait, mint amennyi a munkások munkaerejének fenntartásához szükséges. Ha a kapitalista minden munkást öt dollárral fizet egy napra - azt mondja - akkor elvárhatja tőlük, hogy dolgozzanak tizenkettőt - nem szokatlan munkanap Marx idejében. Ennélfogva ha egy munkaóra egy dollár, a munkások tizenkét dollár értékű terméket hoznak létre a kapitalistának, de csak ötöt kapnak érte. Az eredmény: A kapitalista értéktöbbletet von ki a munkásoktól (extract “surplus value” from the workers), és pénzbeli profitot élvez.
Habár Marx megpróbálta - annak határainak feszegetésével - a munkaérték-többlet elméletet a kapitalizmus ellen használni, akaratán kívül mutatta meg az elmélet logikájának és alapvető feltételezésének gyengeségét. Marxnak igaza volt, amikor azt állította, hogy a klasszikus közgazdászoknak nem sikerült kielégítő magyarázatot adniuk a kapitalisták profitjára. De Marx szintén hibázott. A késő XIX. században a közgazdász szakma elvetette a munkaérték-elméletet. A főáramú (mainstream) közgazdászok ma úgy hiszik (now believe), hogy a kapitalisták profitjukat nem a munkások kizsákmányolásából nyerik. Helyette úgy hiszik (they believe), hogy a vállalkozó (entrepreneurial) kapitalisták profitjukat a jelenben való lemondásból, kockázatok vállalásából, és a termelés megszervezéséből szerzik.
A cikk az alábbi linken tekinthető meg, egyelőre az első bekezdést fordítottam le.
http://www.econlib.org/library/Enc/Marxism.html
A cikk szerzője természetesen egy polgári közgazdász. David L. Prychitko.
Uszuljatok!
íme egy cáfolat
"A munkaérték-elmélet a következő:
"Eszerint az előállított javak értékét, így az árát is, kizárólag a beléjük fektetett munka határozza meg."[1]
Ahogyan azt David Ricardo (és nem Marx) kitalálta. Már gyerekkoromban sem értettem, hogy ez hogyan lehetne igaz, teljes blődségnek tartottam. Merthogy
1. Az egyik embernek ennyi, a másiknak meg annyi munkájába kerül valamit megcsinálni. A különbség lehet akár több százszoros is. Akkor melyik az értéke? Csak egy lehet...
2. Mi a fenéért érdekelné a vevőt, hogy te mennyit dolgoztál? Őt az érdekli, hogy neki mennyit ér meg a dolog, lásd a sör árát. A sörrel kapcsolatban már a tizedik században rájöttek, hogy sokkal többet hajlandók fizetni az emberek, mint amennyibe az előállítás kerül, tehát jól megadóztatták. Akkor?
3. Mennyi az atomerőmű újraelőállításához szükséges munkamennyiség, amikor senki sem épít atomerőművet? Mennyi annak a munkának az értéke, amit senki sem csinál meg?"
Az idéző jeleken kívűl ...
... egy forrás sem ártott volna. Persze nem túl érdekes, mert a szerző igen csak primitíven áll hozzá a kérdéshez.
A munkaérték-elméletet sokan "találták ki". D. Ricardo volt a legkövetkezetesebb köztük. Marx - ellentétben a "marxista-leninista" pg-oktatás és nagyokos "cáfolónk" állításával - nem átvette Ricardo munkaérték-elméletét, hanem bírálta azt. E bírálat lényege a marxi árufetisizmus-elmélet:
""Az emberek nem azért cserélik ki egymás között termékeiket, mert azokban egyenlő munka fekszik. Ellenkezőleg, azáltal teszik egyenlővé különböző munkáikat, hogy azok eredményeit egyenlőként elcserélik. Nem tudják ezt, de teszik" " (Marx A tőke I. kötet MEM 23)
Vagyis míg Ricardo az értékben az áru valami belső - emberi munkával oda bevitt - tulajdonságát látja, addig Marx számára az érték emberek közötti viszony, amit rávetítenek az áruként előállított termékeikre.
1) és 2) Erre a primitív "ellenvetésre" a válasz részben benne van a fentiekben, részben pedig - azokkal szoros összefüggésben - a Ricardo által a külkereskedelem számára felfedezett és a Marx által általánosított koparatív előnyök elmélete ad választ. A komparatív előnyök elmélete azt jelenti, hogy ha két termelő termelési struktúrái között eltérés van, akkor érdemes szakosodniuk.
Például Péter egy pár cipőt egy nap alatt, egy nadrágot két nap alatt tud előállítani. Pál viszont a cipő párját két nap alatt, a nadrágot három nap alatt állítja elő, vagyis Pál mindkét termékben "ügyetlenebb" Péternél, de a nadrágban kevésbé, mint a cipőben (Péter előnye cipőben 2-szeres, nadrágban csak 1,5-szeres). Tegyük fel, hogy Péternek 1 pár cipőre és 3 nadrágra van szüksége, Pálnak 5 pár cipőre és 1 nadrágra. Akkor ha mindenki mindent magának csinál az Péternek 7=1*1+3*2 napi munkát, Pálnak 13=5*2+1*3 napi munkát jelent. Ha szakosodnak és mindenki azt gyárt, amiben viszonylag jobb (Péter cipőt, Pál nadrágot), akkor Péter az 1+5=6 pár cipőt 6 nap alatt, Pál az 1+3=4 nadrágot 12 nap alatt tudja legyártani, vagyis mindketten megtakarítanak 1-1 napot. Ezután csak meg kell egyezniük, hogy 3 nadrág éppen 5 pár cipőt (vagy másként 1 nadrág 1 és 2/3 pár cipőt) ér. Ez két szereplő és két termék esetén elég valószerűtlenül hangzik (bár logikailag hibátlan), ám sok szereplő és sokféle áru esetén a dolog elég jól működik.
A komparatív előnyök elméletének éppen az a lényege, hogy a termelőket nagyon is érdekli, hogy mások ugyanazt a terméket mennyi munkával tudják előállítani.
A sör (és más szenvedélyfogyasztás tárgyai) azért kerülnek többe, mint amennyit "érnek", mert a fogyasztásuk nagyon rugalmatlan (a fogyasztás kevéssé árfüggő). Ugyanakkor az adóztatás mindig igen megnöveli az ilyen tipusú termékek fekete kereskedelmét, csempészését, ami éppenséggel az értéktörvény hatalmas erejét bizonyítja.
3) Én, mint rádió és TV műszerész meg tudok (legalább is fiatalabb koromban meg tudtam) tervezni egy 5-10 tranzisztoros rádiót. Egy 50-100 tranzisztoros TV már keményebb dió lenne, de ha nagyon muszáj lenne, az is menne. Egy sok millió tranzisztoros processzort már nincs ember, aki meg tudna tervezni. A magasan szervezett chipeket számítógépes programok tervezik. De ez nem jelenti azt, hogy azok az elektronikai törvényszerűségek, amiknek az alapján a rádiók és a TV-k működnek, ne lennének érvényesek a chipekre, számítógépekre. Valami hasonló a helyzet az értéktörvénnyel is. Egyszerű vállalkozásokon szokás őket bemutatni, de attól még érvényes a hatalmas műszaki létesítmények esetében ugyanúgy, mint a multinacionális, sok ezer telephelyes óriás cégek esetében is. Tehát a 3) alatti "cáfolat" talán a legbutább az összes között.
Nem cáfolható
Az értéktörvényt nem lehet megcáfolni, de nagyon könnyű bután értelmezni. Sokan azt sem tudták, vagy elfelejtették, hogy mire vonatkozik, és ezek után a saját félreértelmezésüket cáfolják diadalittasan. Matematikusok szokták mondani „mi az értelmezési tartománya”.
Az értéktörvény a szabadversenyes piacgazdaságra, azon belül a korlátlanul reprodukálható termékekre vonatkozik. Nem a pillanatnyi árakat határozza meg, mint amit Te is ki szeretnél logikáddal préselni belőle. Ellenkezőleg. Az előbb említet keretek között épp a kereslet-kínálat, és az ehhez fűződő érdekek alakítják ki hosszútávon .
Primitív példa: Valamit csak túl olcsón lehet eladni, ahhoz képest, amennyi munka van benne. Következésképp többen fel fognak hagyni a termelésével. A kereslet-kínálat megbillen, az ár kezd emelkedni az érték irányába.
Nem cáfolható:
Az értéktörvényt nem feltalálták, hanem felfedezték. Működött az a felfedezésétől függetlenül is. És még csak nem is Marx felfedezése, és nem is állította Marx, hogy ő fedezte fel. Marx tette a helyére, és általa lett népszerű. Ezért kapcsolódik joggal a nevéhez.
Értéktörvény korlátai:
Az „értelmezési tartományát” előbb írtam. Ezért például torzul az ár protekcionista gazdaság esetén, de torzul korlátozott természeti erőforrás használata esetén is, vagy szabadalom védett termékek esetén is. Stb. stb.
Üdv. Árpád
Rövid megjegyzés
A "cáfolat" nem Kritikától származik - ő csak ideidézte (idézőjelekkel, de forrásmegjelölés nélkül).
Valóban
Kösz a figyelmeztetés, és Kritikától bocsánatot kérek a stílusért. Az hittem, pukkasztani akar minket.
Bár jó tanács: Buta emberekre óvatosan kell hivatkozni. Mert aztán könnyen összekeverhetnek vele.
Üdv. Árpád
Nem véletlenül teszem ám be ezeket
Az oldalra. A saját sebeinket nem elég nyalogatnunk, hanem meg kell nézni, mi folyik a túloldalon, hogy ütköztessük az érveket, és hogy lássuk mindig pontosan, hol tévednek a polgáriak. Hol informálódnak félre. Mik a marxista válaszok. Mert egy dolog valamit tudni, és egy másik, hogy tudjuk, melyik sarkallatos pontok a fontosak a vita alkalmával.
Pi jól manőverezett, aztán szép, megfontolt mozdulattal előhúztam a Főnixet, hogy lássam, hogy Ő hogy tapint rá a lényegre.
Rohadtul örülök is Neki, hogy köztünk van, mert akkora tárgyi tudása van, olyan jól felépített, Marxhoz hű érvelései és gondolatmenete, ami mint egy fal, megállítja a legrafkósabb érvelőket is.
Az indymedián is visszakeresheted, miket művelt.
És sosem a vitapartner ellen.
Akinek van kedve, az tőle tanulhatja a legtöbbet.
Szeiff, Te egy udvarias ember vagy.
Nincs veled semmi rossz, mindig nézd meg pontosan a szitut.
Üdv: Rendszer Kritika
Pi a szerzője
A penzugyiszemle.blog.hu ról
Az áru értékét a társadalmilag
szükséges munkaidő ára szabja meg. Aki többet dolgozik ettől az ráfizet,aki kevesebbet az meg nyer rajta.Aki automatát alkalmaz az megtakarítja a munkaerő árát és övé a profit is.Kivéve a gyevi bírót,ha az egészet nem lehet eladni,mert nincs rá vevő.A társadalmilag szükséges munkaidő ára szerintem,ma ezért nem jó csereérték mérő.
Hát, meglehetősen primitív egy szöveg
Lényegében minden sorának a cáfolata megtalálható a "Mi a közgazdaságtan?" illetve a az "Anti-Callahan" című munkáimban, hogy ezeknél komolyabb marxista műveket (például Marx, Engels, Lenin főbb közgazdaságtani munkáit) ne említsek.
Teljesen méltatlan volna sorról sorra "gyilkos" kritikában részesíteni. Néhány halálos szúrás éppen elég.
1) A bevezető irgalmatlan naivitására lásd
/blog/kommunizmus-mikor
2) "Habár a munkaérték-elmélet bizonyíthatóan hamis ..."
Én még egyetlen egy meggyőző bizonyítékot nem láttam. Itt szerencsére meg sem kísérli a szerző. Egyszerűen kijelenti és kész. Ugyanezt teszi egyébként Callahan is, bár ő utána legalább megkísérli, hogy kifejtsen egy nem munka alapú értékelméletet. Aminek bírálatát lásd az Anti-Callahan-ban
3)"Habár a kapitalista korrektül kifizeti a munkásait, valahogy - és Marx itt borzasztóan homályos - több órát dolgoztatja a munkásait, mint amennyi a munkások munkaerejének fenntartásához szükséges."
Marx természetesen egyáltalán nem homályos, hanem nagyon is kristálytiszta logikával érvel. Ennek kissé népszerűsített megfogalmazását adtam a "Mi a politikai gazdaságtan?"-ban:
/blog/a-tokes-buveszmutatvanyrol-penz-atvaltozi...
Még ennél is egyszerűbben írtam le (bele is raktam a "Mi a politikai gazdaságtan?"-ba) itt
/blog/hogyan-lesz-egy-kalapacsbol-toke-szemelyi...
Ennyi éppen elég az egész kivégzéséhez.
Jó tanács: ne pazarold az idődet ennek a marhaságnak a lefordítására, az ilyenből 12 éppen egy tucat - bár nyelvgyakorlásnak lehet, hogy elmegy.
Szerintem evidens
hogy értéket csak és csak az értéket teremtő munka hoz létre. Ez lehet gépi és emberi munka. Illetve a kettő kombinációja. A tőkés is végez munkát.Parancsnoki munkát,megteremtve a termelés anyagi és logisztikai feltételét. A közgazdaságtan ,főleg a polgári ettől nem tudomány.Fogalmuk nincs a Marxin kívűl,hogy a profit hogyan keletkezik.Tulajdonképpen az elosztási viszonyok véletlen ,munkaalapú szabályozásáról.annak látszó szabályozásról van szó. Büntetőjogi megfogalmazással közönséges csalás az egész.,hiszen a munkást tévedésbe ejti és tartja,hogy a munkája 1 dollárt ér óránként.Ezt ki is fizeti neki. A valóságban 10 dollárt értéket termel . Az értékesítési folyamat végén a tőkésnek 9 dollár marad a kasszájában.Esetenként több.Az egészet csak államosítással,közösségi tulajdonba vétellel lehet megakadályozni.A gond az,hogy ott sem lehet odaadni mind a 10 dollárt a munkásnak,ezért az a látszat,hogy az államkapitalizmus sem jobb mint a szabad versenyes. Az újra elosztási mechanizmusok miatt azonban ez nem így van.A közösségi tulajdon,nagyság rendel hatékonyabb,tervezhetőbb,termelékenyebb,sokkal kevésbé sérülékeny.A válság sokkal inkább kezelhető,ha nem elkerülhető.Marad a kreativitás kérdése. Ennek biztosítására kell, a vegyes tulajdonú rendszert létrehozni és működtetni.
Pontosan így van ...
... amióta 2*2=13
Melyik számrendszerbe?
A tízesbe biztosan nem.A vitám veled abban van,hogy te csak a társadalmilag szükséges munkaidő árát tekinted csere alapnak. Mert azt csak ember,munkás képes előállítani.Marx idején nem dolgoztak gépek ember nélkül.Ezt haladta meg a fejlődés.
Az aranyalapú csereérték például.Ez átváltható a társadalmilag szükséges munkaidő árára is de önállóan is lehet értékmérő. De átváltható dollárra,vagy forintra.
Innentől kezdve nem kellene a közmunkásokat rabszolga módjára hajkurászni a határba,egyik helyről a másikra,hanem az árucsere biztosítása céljából (Medgyesi esetleg erre gondolt?)biztosítani az ehhez szükséges pénzt.Ez maga a szocializmus,vagy a harmonikus társadalom.A technológiai fejlődést nem lehet megállítani,se visszafordítani bármennyire szeretnéd.Lehetetlen a teljes foglalkoztatást megvalósítani az új gazdasági körülmények között, úgy kapitalizmusban,mint szocialista körülmények között.Sem Marx,sem Lenin tudtommal ezzel a problémával nem foglalkozott.Történelmileg még nem volt aktuális.
Nem tudom, hogy ...
... Neked mi velem a vitád, nekem Veled már nincs vitám. Az orvosi eseteket rábízom az orvosokra (bár mostanság elég nehéz hozzájuk jutni, egyre több külföldön tevékenykedik).
Ne bízd el magad
téged a valóság nem szokott igazolni. Rossz a helyzetmegítélésed általában,később meg nehéz váltani. Ilyen az alapjövedelem kérdése.Meg kellene vizsgálnod,hogy hogyan illeszthető be,a politikai gazdaságtanba. Jobbulást kívánok!