Történelmünk során több ízben is bebizonyosodott,hogy a magyar uralkodó osztályok és általában a jobboldal képtelen a változások diktálta kihívásoknak megfelelni.A reformkor idejéből ismert fontolva haladás taktikáját ugyan napjainkig alkalmazza saját hatalma fenntartása érdekében,ám ez mindössze azt a célt szolgálja,hogy igen mérsékelt reformok révén saját elavult hatalmát tartósan vagy akár örökre konzerválja.

Mindenekelőtt abból kell kiindulnunk,hogy Magyarország még 1848-ban is fényévnyire volt a nyugati államoktól.Anglia már régesrég túl volt a polgári forradalmon,Cromwell haladó jellegű köztársasági államán és vagy másfél évszázaddal korábban, 1688-ban kitört az a dicsőséges forradalom,amelynek eredményeképp lerakták az alkotmányos királyság alapjait a szigetországban.Akkoriban született meg a szállóige:a király uralkodik, de nem kormányoz.Ott ismert fogalom volt a géprombolás.Az ipari forradalom javában zajlott az 1848-as forradalmak és szabadságharcok idején és nemcsakhogy létrejött,hanem mozgalmat is indított 1836-ban az angol munkásosztály chartizmus néven életkörülményeik javításáért-akkoriban általános volt a tizenórás munkanap,illetve a női és gyerekmunka.Franciaország már 60 évvel a nagy forradalom mögött volt.Akkoriban tettek pontot a nagypolgárság és a feudális nemesség és a főpapság többévtizedes küzdelmére,amelyből a kisipar és a pénzügyi körök képviselői kerültek ki győztesen.A munkásosztály itt is létezett már, ám félig-meddig ösztönös megmozdulásokban merültek ki akcióik-1831,1834:lyoni takácsok felkelése.A hatalom mindkét országban azonban a különbségek mellett is részben a nagybirtokosok-Angliában a tőkés termelésbe bekapcsolódott nagybirtokosokat kell érteni-részben a kereskedelmet és a pénzügyeket uraló nagypolgárság kezében volt.A parlamenti váltógazdálkodás is ennek modelljére épült.

Magyarországon azonban a helyzet teljesen eltérő volt.A zömmel nem magyar városi nagypolgárság hatalma a kisebb-nagyobb városokra korlátozódott,az országos politikai életbe pedig nem vagy csak elvétve folytak bele.A gazdasági hatalom a vármegyéket uraló köznemesség és a feudális nagybirtokos arisztokrácia kezében összpontosult.Ebben lényges változás még a kiegyezés után sem történt.Egyfelől tudniillik az egyházi és a nemesi nagybirtok érintetlen maradt,másfelől például a virilizmus elve révén biztosították azt is, hogy a helyi-városi,községi,falusi stb.-képviselőtestületbe automatikusan bekerülhessenek a legnagyobb vagyonnal rendelkezők,kiszorítva onnan akár a zsellérek, akár a munkásság képviselőit.A korszak kuriózuma volt,hogy 1869-72 között Orosháza megbízásából Táncsics Mihály a szegényparasztok és az akkor még csak tízezres nagyságrendben mérhető munkásság képvelője lehetett.A kivétel azonban erősítette a szabályt.Az ugyan igaz,hogy a nyugati államokban a szavazásra jogosultak alig negyede vagy talán még annyi sem rendelkezett választójoggal és hogy munkásképviselők szintén nem voltak a parlamenti patkóban,ám a polgárság mint az új korszak szimbóluma a feudális jellegű osztályokkal szemben meg tudta erősíteni hatalmát egészen az I.világháborúig,azaz vagy hetven esztendeig legalább.Hazánkban ilyesmiről szó sem volt.A kiegyezést követő fejlődés motorja is legfeljebb reformer köznemes vagy idegenből jött,de a feudális világ szokásaihoz alkalmazkodó iparmágnás lehetett,olyan, szerves történelmi fejlődés során kialakult üzleti-kereskedelmi körökről magyarhonban, mint az angol vagy a francia példa volt, nem beszélhetünk.Másfelől a reformkorból ismert és fent említett fontolva haladás mentalitása mélyen bele volt ivódva az uralkodó osztályok észjárásába,azaz annak az elve,hogy minden így jó,ahogy van,semmi engedményt se tegyünk lefelé.Mások lenézése és kirekesztése a magyar nemesség értékrendje volt egészen 1945-ös hatalomvesztésükig.Ezt jól jellemzi például,hogy míg a római katolikus egyház 800 ezer hold földet birtokolt,addig többmillió zsellér vagy föld nélkül, vagy pedig egy-két hektáros parcellán nyomorgott-ennek jelentőségét azonban a jobboldal képtelen volt felmérni.Az I.világháborúba az országot bevivő Tisza István szintén a makacsságáról, a megvetett alsóbb néprétegekkel szembeni elutasító magatartásáról volt hírhedt.Osztályostársai pedig a megtorlások foganatosítása mellett legfeljebb annyit tanultak a forradalmakból, hogy legalább valamilyen látszatintézkedésekkel semlegesíteni kell a rebellis prolikat,illetve parasztokat.A Horthy-rendszer legelején a Trianon utáni ország földterületének alig egy százalékát osztották ki többmillió szegényparaszt számára,amely intézkedésből azonban csak nagyon kevesen tudtak profitálni,igazi megoldást nem jelentett-amolyan nesze semmi,fogd meg jól jellegű reform maradt.A Bethlen-Peyer paktum révén jobboldali szociáldemokrácia és munkásképviselet létezhetett is,meg nem is.Lehetett sajtója, parlamentbe is bejuthatott a szociáldemokrata párt,ám nem mehetett bele országbénító sztrájkokba és nem engedélyezték közalkalmazottak munkabeszüntetését sem.Annyi változás történt a kiegyezés időszakához képest,hogy míg akkoriban Ferenc József hatalmi logikája csak a dualista kereteket megtartó Szabadelvű Párt kormányzását tette lehetővé,addig a Horthy-rendszerre ez a kérdés megszűnt és egy többféle jobboldali irányzatot tömörító kormánypárt lehetett hatalmon.A kisgazdák és a szociáldemokraták is bekerülhettek a képviselőházba,ám az egyetlenegy olvasztótégelyt,az Egységes Pártot nem lehetett leváltani-azaz nem volt parlamenti váltógazdálkodás.A korszak vége felé, a vesztes háború alatt számos nyugatbarát orientációjú nagybirtokos tervezgette az ellenforradalmi rezsim átmentését a háború utánra,azonban az események más irányt vetettek.

Hogy továbbra is működjön valamilyen tatarozott Horthy-rendszer,annak nem igazán volt lehetősége, miután az angolok,amerikaiak és a franciák se támogattak egy neobarokk,félközépkori elavult államalakulatot,nemhogy a szovjetek.És gyanakvásuk igazolódott is volna.Tudniillik a magyar jobboldal logikája alapján csupán egy félig-meddig kikozmetikázott szisztéma maradt volna,amely jóval kevesebb reformot engedett volna meg, mint amennyit az új idők kihívása megkövetelt.Egyfelől azt el lehet képzelni,hogy a rendszer-az örökletes kormányzóság vagy valami hasonló, a Horthy-dinasztia által uralt rezsim-bevezet egy földreformot,amely a Nagyatádi-szabó István által kényszerűen jóvűhagyott intézkedés és a kisgazdák jobbszárnya által szorgalmazott parasztpolgári koncepció ötvözeteként lehetne elképzelni.Azaz egy szerény mértékű, a nagybirtokosok hatalmát fenntartó földosztás keretében erősítettek volna egy vékony zsírosparaszti réteget,amely nagyobb területen zsákmányolja ki a földhöz nem jutó zselléreket.ennek megfelelően civil élet és érdekképviselet is belefért volna ebbe a modellbe,ám azok kizárólag a közép-és felsőrétegek számára biztosítottak volna közéleti szerepléshez lehetőséget-ilyen volt például a később betiltott vallásos szervezet, a KALOT is.Például csak ilyesmi szervezetek működésébe vagy támogatásába mentek volna bele.Jobboldali egypártrendszer talán nem lett volna, helyébe egy olyan jobboldali többpártrendszer alternatívája léphetett,amely jobboldali kisgazdák,egyházi szervezetek,horthysta pártok váltógazdálkodására épít,azaz a kormányváltás abban merül ki, hogy hol az egyik 2-3 ,hol a másik 2-3 vagy akárhány jobboldali párt koalíciója kormányoz,beleszorítva ebbe a koalícióba-de csak nagy ímmel-ámmal- a jobboldali-peyerista szociáldemokratákat.Baloldali szociáldemokraták vagy kommunisták legális működéséről továbbra se lett volna szó, mi több: például Mindszentyék még egy ilyen változást is csak nagy nehezen lettek volna hajlandók lenyelni.

Egy szó,mint száz:az írásnak nemlétező dolgok, mi lett volna,ha nevezetű fantáziába illő viziók felvázolása nem célja-a lényeg,hogy a hazai jobboldal egyszerűen képtelen modern irányba változni,ahogy azt a fenti vázlat is leszögezte.Ezt csupán tovább erősíti,hogy például a korszak nyugat-német kereszténydemokratái szintén mereven elutasítottak mindenféle szocialisztikus megoldást,ellenben tiszteletben tartották annak a többpártrendszernek az intézményét, ahol a jobb-és baloldali pártok egyenrangú félként kezelik egymást ,nem pedig válságok idején engednek hatalmukból nagy kegyesen az általuk lenézett társadalmat képviselő szervezetek irányába.

B.Deák András