Sokszor gondolkodunk el azon, hogy miért is nem törődik senki a környezetvédelem kérdésével.
Mikor látjuk a nagy vezetői konferenciákat, ha még kevés ideje foglalkozunk társadalmi kérdésekkel, vagy régóta csak felszínesen követjük az eseményeket, megdobbanhat a szívünk, na, végre majd most történik valami az ügyben.
Egy más kontextusban azt halljuk lépten nyomon, ha majd elérjük, hogy növekedési pályára álljon a gazdaság, akkor végre ismét lesz majd munka, több lehetőség, és a gazdaság fejlődésével Mi is felzárkózhatunk a virágait a hátsó kertben kapálgató, tengerre utazgató európai színvonalhoz.
Gazdasági növekedéshez nyersanyagra van szükség, és energiára, hatalmas, és egyre növekedő mennyiségben.
Miközben már sejtjük, hogy közel a készletek vége, mégis úton-útfélen azt halljuk, hogy igen, van még bőven miből, és hová növekedni.
A fogyasztói társadalom majd megold mindent. A rendszer, amiben élünk, a lehetséges megoldások közül a legjobb, sőt, az egyedüli életképes.
A gleccserek olvadnak, az erdők pusztulnak, a tengerszint emelkedik, a vizeink ihatatlanná válnak, a nap tüze lassan nagyító nélkül gyújtja föl a száraz mediterrán erdőket.
Magyarország például már jelenleg is bajban van, az Alföld tíz év múlva soha nem látott mértékben sivatagosodhat el.
a Budapest-környéki erdők helyén lakóparkok épülnek, mindent lebetonoznak. Energiaigényünket már most importból, és a kárpátaljai erdők fájának az égetésével tudjuk kielégíteni.
A Tiszán így már nem csak az ukrajnai árterek lebetonozása, hanem az egyre jelentősebb erdőirtás is gondot okoz az árvízi videkezés terén.
Miközben éghajlati modellek állnak rendelkezésünkre, melyek megmutatják az eltérést az ember nélküli (természetes) éghajlat-változás és az emberi hatásokkal kiegészített éghajlatváltozás közötti különbséget, tudjuk, hogy a jelenlegi változások az emberi hatás miatt térnek el a normál éghajlatváltozástól, nem is akármekkora mértékben.
A modellek alá is becsülték a hatásunk erősségét földünk időjárására.

És mégis a televízióban megoszlanak a vélemények. Valahogyan a köztudatot nem hergeli ezzel a hivatalos média.
Kicsit olyan ez, mint a Multi Level Marketing. Amway, vagy Forever Living...
Amikor beszerveznek, ha vagy elég hülye, rá költesz egy csomót, mire észre veszed magad, majd, hogy legalább ne járj túlságosan is rosszul, beszervezteted a családodat, a barátaidat, csak hogy mentsd az irhád.
A termék, a hazugság pedig terjed.
Közben pedig Te tűnsz a kívülállók szemében a világ legelégedettebb fogyasztójának.

Kettős tudat...

Miközben tudjuk, hogy a fosszilis energia használata szabadítja föl azt a jelentős szén-dioxidot, és metánt, amely biztosan elviselhetetlenné fogja tenni a földi életet a bolygó jelentős részén, mégis erre a törékeny forrásra alapozzák a globális társadalom jövőjét.
Közel van a baj.
Jelentős kutatók mondanak hazugságot, hogy igenis van elég olaj a földben, hogy növeljük a kitermelést.
Valóban, annyi olaj van a földben, hogy azzal még százezer évig vígan ellennénk itt a Földön.
Akkor, ha az olaj, kőszén, földgáz nem energiahordozó lenne.
Ugyanis ha egy olajmezőn működtetek egy fúrótornyot, mely egy nap alatt egy hordó olajat használ, és 10 hordó olajat termel ki, akkor tízszer annyi energiát nyerek ki a földből, mint amennyit befektettem a bányászathoz.
Azonban ha a jelenlegi helyzetet vesszük figyelembe, ott tartunk, hogy lassan a világ kőolajmezőin elérjük az egy hordó befektetett olajért egy-két hordó kinyert olaj kitermelési hányadot, és senki nem akarja tudomásul venni.
Van egy elmélet, mely a leginkább igaz módon írja le ezt a helyzetet: Ha egy kőolajmezőn elérik a kitermelési csúcsot, onnantól kezdve egyre rosszabb a fent leírt hányad. Egyre kevesebb olajat termelnek ki, míg végül, hiába a hihetetlen mennyiségű olaj még a föld alatt, nem éri meg energetikailag a felszínre hozni.
Ez az elmélet az olajcsúcs-elmélet. (oil peak theory)
A világ kőolaj termelése az utóbbi egy-két évben érte el a maximumot, ahonnét már nem lesz több a termelés, csak egyre kevesebb, miközben energiaigényünk egyre növekszik.
Föltesszük a kérdést, hogy miért?
Jó esetben 8-10 év múlva már akkora lesz a termelés visszaesés, hogy csak az energiahordozók árának drasztikus emelésével tudják majd a "hiáánygazdaság" rémét a "nincs pénzem rá" magyarázatával elhessegetni...
A szállítással a termékek is megdrágulnak, addig, amíg már csak a nagyon tehetős rétegek lesznek képesek megvenni azokat.
A jelenlegi ipar szárazföldi szállítása 90 százalékban kamionnal van megoldva, az európai zöldségtermesztés nagy része Spanyolországban zajlik, a sivatagban, fóliasátrak alatt, műtrágyával, mely előállításának szintén a kőolaj energiája adja az alapját.
A húsok jelentős részét szintén fenntarthatatlan módon állítják elő: A marhafarmok állatállományát az esőerdők tűnékeny talaján előállított szójával etetik, ha az erdő elfogy, majd a talaj, a csirke, a marha, és a sertés nagy része is el fog tűnni.
A fűtés csak kevesek kiváltsága lesz.
Tehát a gazdaságunknak minden szektorát a tűnékeny fára, a kimerülő kőolajra, földgázra, a maximum 2050-ig elegendő urán energiájára építjük.
Közben mégis tombol a hurrá optimizmus, pedig egyre többen fagynak meg, halnak éhen, és élnek a létminimummal köszönőviszonyban sem lévő szinten.
Sokan munka nélkül tengődnek, akik pedig nem, azokat keményen kizsigerelik.
A társadalom 10-20 év múlva olyan válságba kerül, amilyet még csak el sem tudtunk képzelni azelőtt, mégis minden a maga útján megy tovább.

Kérdés: Miért?!

Nos, a problémák gyökere mindig nagyon egyszerű, csak meg kell tudni találni:
Reklám a tv-ben: Citrus-panthenol antioxidáns.
Nincs is?
Nem baj! Nem számít az igazság, csak adjuk el!
És akkor menjünk is tovább ezen az úton, és látni fogjuk, milyen egyszerően működik itt minden:
Mondják: a társadalmunk fenntartható. Azt mondják, ne aggódjunk, csak bízzuk a dolgokat a gazdaságra.
Hagyjuk, hogy havonta termeljenek az amerikai családok annyi pet-palack szemetet, amennyivel ötször körbe lehet tekerni a Földet.
Hatalmas pocsékolás zajlik.
A termékké alakításban van a legjobb üzlet, hisz azon lehet árrést csinálni...
Verseny van a piacon.
Itt jön a képbe a mai gazdasági rendszer: Senkinek nem érdeke az, hogy visszafogja a termelését, ne termeljen újabb és újabb mobiltelefon-modelleket, újabb bála pet-palack hulladékot, mert ha mégis megteszi, a versenytárs, aki nem törődik ezzel, az megnyeri lelkiismeretes ellenfele piacait, (lásd: Piac törvényei c. cikkem) győzedelmeskedik a visszafogást hirdető ellen.
Az olaj égetése tönkreteszi a széd-dioxid háztartást? Megteheti az e-on, hogy nem éget annyit? szűkíti a piacait? Nem, mert az ellenfél területet nyer vele.
A bankár reklámot csinál a bankjának, hogy az jót akar a társadalomnak, miközben ez tudja, nem így van, és mégis: megteszi, mert ha nem, akkor elbukik a versenyben.
A marketinges zöldre festi, eltussolja a vállalatok Föld ellenes bűneit, hisz Ő is akar enni, ha pedig X nem vállalja, lecsap a munkára y és z.
A politikus pedig: elhiteti velünk, hogy nekünk ez a jó, mert Ő győzni akar, hisz egy iyen világban SENKI nem szeretne munkássá degradálódni.
Tehát: mindenki hazudik a maga túléléséért, vagy éppen tőkeérdekéért.
A gazdaság is jól működik, főleg azok szerint, akiknek érdeke van benne.
És azt mondják, hogy működőképes. Mert kényszeríti az embereket, a tőke birtokosait a verseny arra, hogy hazudjanak. Aki mégis kimondja az igazat, azt, hogy a lobbik sosem engedik majd meg egy átfogó környezetvédelmi program létrehozását, hogy a világ szalad a vesztébe, az renitens és nem kívánatos ebben a gyönyörű hazugságban, melyet fölépített ez a csodálatos tárasadalom.
Ez az a bizonyos kettős lét, melyet a régi bölcsek már megmondtak.
A kapitalizmus kettős tudata, melyet a versengés eszménye szül: a szörnyűséges igazság, és a körénk hazudott valóság, melyben élünk.
Hogy nem vezet sehová? Az nem baj, még mindig jobb egy közös halál, mint egy elbukás a tőke gyilkos csatájában.
Akkor legalább nem győz le senki senkit.
Csak mindannyiunkat öljük meg vele.
A fogyasztás hergelése pedig már csak egy jó példája a tőke, a természetéből fakadó eredendő önzésének: a mobil cég nem fog tartós telefont gyártani, mert akkor előbb-utóbb levágja az aranytojást tojó tyúkot, vagy a másik cég előáll a nagyobb piaci részesedésért egy még fejlettebb modellel, hogy nehogy a versenytárs tegye, míg ezzel a versenyben akkora előnyre tesz szert, amennyire sikerül rávennie a fogyasztókat arra, hogy megvegyék az új terméket. Senki sem akarja elbukni a pénzét, tehát mindenki a saját termékének a fogyasztását kívánja népszerűsíteni, és létre is jön az emberbaráti fogalomnak legkevésbé nevezhető "fogyasztó".
Vagy ugyanez a termelői költségleszorítás versenyében a gépiesítés, ami ugyan nem ad munkát, de nagyon sokat lehet a gépi terméket eladva ingyen kaszálni, márpedig vagy meglépi x gyáros, vagy a másik teszi meg.
Az üzlet pedig meg is köttetett: Technikai fejlődés, és a jövő versenyszerű felélése.
Két példa:
Húsvét szigeteken addig ment a nagyobb és nagyobb szobrok építése, egy kezdetekben még paradicsomi helyen, míg végül a kaja elfogyott, és egymást kezdték felfalni az emberek.
A szobrok mégis épülhettek tovább. Hogy miért?
Azért, mert az embereknek nem volt más választásuk:a munkások tudták, hogy a szoborépítésből tarthatják el a családjukat, a törzsfőnökök pedig féltve pozíciójukat, nem akartak lemaradni a rivális törzsektől, továbbra is tulajdonosok akartak maradni az egyre élesebb küzdelemben.
Tudnánk most is napelemekkel melegvizet előállítani, de ez Rajtunk kívül senkinek sem az érdeke, így marad a gáz égetése, akkor is, ha tudjuk, hogy haláli jó vége lesz a történetnek.

"Az igazat mondd, nem csak a valódit!"

Mondta József Attila.

Nagyszerű dolgokat, építményeket, hatalmas technikai haladást viszünk végre itt a Földön, de mindezt csak nagyrészt kényszerből, halálosan véges tartalékaink bekódolt, terhes végzet-ígéretével...

Nagyszerűbbeket, mint Stonehenge, a Húsvét szigeteki kőszobrok, vagy a többi letűnt civilizáció.

Ugyanúgy ámíthatjuk magunkat a saját, és vezetőink hamis illúzióival, az egyéni érdek hazug szavával, akár csak Stonehenge, vagy a szigetek egykori lakói.
Csak sajnos ebben a versenyben nem megengedett az önkritika, a termelőtulajdon birtoklása utáni vágy következtében, és a zsellérség hazugságra kényszerítő helyzete következtében kialakuló egymás ámítása az, amit legelőször le kell küzdenünk.
Kimondani az igazságot, és kiállni keményen mellette.
Nincs más választás.
A bolygó beteg, a társadalom beteg, a kép mégis rózsákkal övezett.
Mi pedig alszuk tovább csipkerózsika álmát, míg be nem nő minket a tövis halálos ölelése.