A kormány, "összekötve a kellemetlent a haszontalannal", a fedezetlen választási ígéretei részbeni teljesítése következtében veszélybe kerülő hiány-célkitűzés úgymond "megszorítás mentes" védelme érdekében intézkedés-csomagot terjesztett elő, amelynek egyik fontos eleme, hogy az APEH által behajtott magánnyugdíj-pénztári befizetéseket nem utalják át az érintett pénztáraknak.

Ezt az első lépést - ahogy azt Orbánéktól már megszokhattuk - gyors ütemben követte annak eszkalációja: megszüntetik a pályakezdők kötelező magánnyugdíj-pénztár választását és a már pénztár tagok számára lehetővé teszik az át/visszalépést az "állami" rendszerbe (az "állami" jelzőt nem ok nélkül tettem idézőjelek közé). Ezzel a kormány cáfolja az MSZP vádját, hogy vissza akarja államosítani a magánpénztárakat - nem, ők nem akarják visszaállamosítani, ők szimplán tönkre akarják azokat tenni. A kettő között az a különbség, hogy amíg a visszaállamosítás költségeit az államnak - valójában az adófizetőknek kell viselni, addig a tönkretétel költségeit azok fogják viselni, akik utoljára hagyják el a magánnyugdíj-pénztárak süllyedő (szándékosan meglékelt) rendszerét.

Maga a magánnyugdíj-pénztár egy liberális agyrém. Létrehozói azzal érveltek, hogy a társadalom elöregszik, a "kirovó-felosztó" rendszer nem képes a nyugdíjakat biztosítani, mert a befizetésekből (amik egyre csökkennek) fizeti a kifizetéseket (amik egyre nőnek) - ezért a dolgon csak az "öngondoskodás" segít, azaz a magánnyugdíj-pénztárakban felhalmozott személyes tőke hozadékai biztosíthatják a nyugdíj kifizetését.

A bökkenő ott van, hogy a pénzt nem lehet megenni, fűteni se igazán lehet vele (még a papiros anyagú készpénzzel sem), tehát nem a hozadék az érdekes, hanem az, hogy ezért a hozadékért mennyi jószágot vehet majd magának a nyugdíjas. De a jószágokat akkor is az aktív népesség termeli, ha "kirovó-felosztó" rendszer van, és akkor is, ha "öngondoskodás". Vagyis, ha a termelékenység gyorsabban nő, mint ahogy az aktív népesség az inaktívakhoz képest relatíve csökken, akkor - megfelelő szervezés mellett - a "kirovó-felosztó" rendszer is képes garantálni a nyugdíjakat, ellenkező esetben az "öngondoskodás" sem.

A különbség mindössze annyi, hogy a "kirovó-felosztó" rendszer mellett biztosítható egy minimális szolidaritás: a nyugdíjak nagysága a szolgálati időtől és az aktív korszak jövedelmétől függ ugyan, de ha növelni lehet a nyugdíjakat, akkor mindegyik nyugdíj növekszik, ha nem tartható a nyugdíjak vásárlóereje, akkor minden nyugdíj arányosan (vagy szociálpolitikailag korrigáltan) veszít a vásárlóerejéből.

Az "öngondoskodás" rendszerében viszont a rendszer két (vagy három) lábon állása illuzórikus. Két veszély leselkedik.

Az egyik, hogy amikor sor kerül a tömeges nyugdíj-kifizetésekre, a magánnyugdíj-pénztárak egymás után mennek csődbe (Ez már több, az IMF idevonatkozó elvárását teljesítő országban bekövetkezett).

A másik - ha az első nem következik be - hogy az infláció révén spontán vagyonátcsoportosítás jön létre az állami nyugdíjkassza rovására, és a nagy jövedelemmel nyugdíjba mentek nyugdíja aránytalanul nagyobb lesz a kis jövedelemmel nyugdíjba mentek nyugdíjához képest. Vagyis az aktívak közötti szociális rés a nyugdíjasok között a sokszorosára nő.

Ennyiben azoknak van igaza, akik azt állítják, hogy a liberális magánnyugdíj-pénztár rendszer az önzés és antiszolidaritás rendszere. De abban már nincs igazuk, hogy az Orbán-kormány intézkedése ez ellen hatna. Itt azoknak van igaza akik azt állítják: ez az intézkedés alig burkolt lopás. Különösen, hogy a kompenzációról csak sejtelmes, minden konkrétumot nélkülöző ígéretek hangzanak el.

Sokatmondó az a tény, hogy a magánnyugdíj pénztárak ellen indított kormánytámadás levezénylésével ugyanazt a Selmeczy Gabriellát bízták meg, aki annak idején a TB Önkormányzatok visszaállamosítását is levezényelte. Hiszen a feladata lényegében ugyanaz - visszaterelni a központi költségvetésbe hatalmas pénzeket, amelyekből egy választás előtt mindig meg lehet finanszírozni jó néhány szavazatszerző hangulatjavító intézkedést. És egy kellőképpen hazardőr kormányt az kevéssé érdekel, hogy a TB, mint költségvetési fejezet, nagyban növeli a deficitet.

Valójában ismét kiviláglik, hogy a helyes megoldás mind az állami, mind a magánpénztárakon alapuló társadalombiztosítást felváltani egy megfelelő vagyonnal ellátott, széles társadalmi (főképpen dolgozói) ellenőrzés alatt álló TB Önkormányzattal, amely a bevételeiből a vagyonát gondozza/gyarapítja és a vagyona hozamaiból teljesíti kifizetéseit. Vagyis a "kirovó/felosztó" rendszert nem az egyéni "öngondoskodás", hanem az önigazgatáson és szolidaritáson alapuló "társadalmi öngondoskodás" rendszerével kellene felváltani. Ez azonban - Lukács György szavaival - "egy darabka szocializmus" lenne, és a jelenlegi kormánytól semmi sem áll távolabb ennél.