Nem tudom, hogy a Népnyúzó válságkezelés című a Szabadság 2009. június 25.-én megjelent cikk az MKMP egy hivatalos programtervezetét vagy egy párttag/szimpatizáns magánvéleményét tartalmazza(gyanúm, hogy magánvélemény, de ez nem is fontos.) Szeretnék ezzel kapcsolatban, ha nem, is mint kompetens, de mint magánszemély, itt a blog kínálta keretek között, reagálni.

Az ott megfogalmazott pontokból süt a harag, mind a jelenlegi kormány, mind a kapitalizmus irányába, ami nem is baj, érthető. Ugyanakkor el kell gondolkozni azon, hogy mi az, ami tényleges megvalósítási lehetőséggel kecsegtet, s mi az, ami pusztán vágyálom marad (esetlegesen, amikkel abszolút nem értek egyet).

Az a baj, hogy pl. a 2. pont követelése, annak megvalósításáról mára lecsúsztunk, ez a vonat elment. A különböző tényezők, infláció, az tulajdonosok által tett befektetések, stb. szinte teljesen lehetetlenné teszik, hogy bizonyítsuk, hogy az annak idején fizetett ár (kicsit szabatosan a „sz*ré, h*gyé” jelző felel meg neki) nem tükrözi a valódi értéket. Megjegyzem „a vagyonok könyvszerinti értéke”, majdnem biztos vagyok benne, hogy annyi, amennyit érte fizettek. Na, nem azért, mert ténylegesen az lenne az értéke, hanem a korrupció, uram-bátyám és a közeli tűz elhelyezkedése végett. Talán, ennek az orvoslása nem is ebben rejlik már, de erről később, az államosítássokkal kapcsolatban.

Az 1. pontban szereplő „törvényt hozni az adósok védelmére, hogy csak az eredeti kölcsöntörlesztéseket kötelesek fizetni. A lakásárverezéseket azonnal megtiltani!” rész rendkívül fontos és igazságos, manapság szükségszerű (lenne).

A 3. pontban "Törvényt kell hozni végre a vagyonok megadóztatásáról!" éppen összevág a Bajnai-korány által bevezetendő ingatlanadó (pontosabban a rendkívül frappáns nevű "Egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó") tervezetével. Jelenlegi formájában, akár el is fogadható, de nyilván a szerző más, hasonló nagy értékű vagyontárgyak megadóztatására is gondol (luxusautó stb.) , egyetértek.

A 4. pontban és a vele erősen összefüggő 7. pontban az államapparátus, az önkormányzat és a jogrendszerben dolgozók létszámának csökkentéséről van szó. Azzal egyetértek, hogy ezek drasztikus méretei óriási pénzeket emésztenek fel. Létszámleépítéssel ezen lehet spórolni. Azonban nehogy azt higgyük, hogy egy ilyen létszámcsökkentés azokat az újgazdag, korrupt politikusokat, tisztviselőket szorítaná ki, akik ellen (feltételezem) ez irányulna. Éppen a kis bérű, szabadjon mondanom "huszadrangú" emberek elbocsátását jelentené, és fogja is jelenteni, akiknek a védelme minden kommunista (de akár csak jó érzésű) ember akarata. Nem feltétlenül az apparátus nagyságával van a baj, hanem annak működésének hatékonyságával. Jobb képzés, átláthatóbb jogrendszer, nagyobb ellenőrzések a korrupció ellen, ezekre lenne szükség (mint ahogy ez részben a 7. és 12. pontokban benne van)

A 6. pontban szereplő „Szűnjenek meg az erkölcsileg gyalázatos mellékjövedelmek” még rendben is van, zárójeles részben azonban tisztázásra kerül, mi is a gyalázatos mellékjövedelem: „többszörös munkaviszony, …, érdemtelen prémiumok, tiszteletdíjak, költségtérítések”. (A … részt direkt kihagytam, ugyanis nincs vele semmi bajom, egyet tudok érteni megszűntetésükkel) Itt látni kell, hogy a többszörös munkaviszony megszűntetése igencsak nehéz helyzetbe sodorhatja a bérből élőket (elsősorban a minimálbérre gondolok). Mint például B. Deák András Pórélet című blog-sorzatából már annyiszor kiderül, az alacsony jövedelműeknek a másod, harmad stb. állás nem hobbi, létkérdés. Megszűntetésével egy kommunista párt nem érthet egyet.
Ugyanakkor mitől érdemtelen egy prémium, ezt eldönteni igen nehéz, szubjektív, így nem is nagyon van értelme megtiltani, mert ha akarom (azaz aki kapja és aki adja akarja) rögtön „érdemes” lesz!
Másrészről, szintén a többszörös foglalkoztatáshoz kapcsolódva, a költségtérítés is létkérdés tud lenni. Említhetem a munkaruházat vagy az ingázással járó költségek megtérítését (már ahol van, mert kell lenni!). Ezek elvonásával sok egyszerű dolgozó kerül ismét igencsak nehéz helyzetbe, így csak ismétlem önmagam: Megszűntetésével egy kommunista párt nem érthet egyet.

Érdekes probléma a 9. pont NATO kérdése. Ki ne értene vele egyet? (megjegyzem, én is szeretném) Ugyanakkor látni kell, ez nem biztos, hogy járható út. El kell gondolkodni, hogy a NATO mennyire tűrné, hogy ezt meglépjük? Nézzük csak, ott volt Jugoszlávia. A NATO, s vele az USA (aki magát előszeretettel hiszi a világ csendőrének) szépen végignézte azt a vérengzést, ami a ’90 évek elején a balkáni-háború nevet viselte. Aztán, mikor kis-Jugoszláviában a helyzet számára kedvezőtlenül alakult, beavatkozott. (Jelzem, hivatalosan béke volt. Tehát nincs nagyon szükségük casus belli-re egy esetleges támadáshoz) Mit várhatnánk mi is? Ha a felsorolt pontoknak csak a fele megvalósul, és még ki is lépünk, akkor ugyanolyan szálka leszünk, mint a volt kis-Jugoszlávia. Márpedig itt, a nyugati (mind katonai, mind gazdasági) érdekek szájában egy ilyen lépés, nagy luxus. Ugyanakkor, okosan lavírozva, tán NATO tagság mellett is el lehet érni, hogy ne kelljen magyar katonáknak több ezer kilométer messzeségben védeni hazánk „határait”.

Személy szerint az 5., 8. és 11. pontokkal maradéktalanul egyetértek. A 8. ponthoz csak annyit fűznék hozzá, hogy ha az MKMP (vagy bármely más jelenleg kis párt) elérné 2010-ben az 1%-ot, akkor már járna bizonyos állami többlettámogatás neki. Ezzel a ponttal kétségtelenül a kis pártok járnának rosszabbul, ugyanis nehogy azt higgyük, hogy a nagy pártok hatalmas mennyiségű, rendelkezésre álló pénze az államkasszából származik. Nem, a lobbi teszi ki. Ilyen kapcsolatai pedig a kis pártoknak (nem tisztelet a kivételnek) nincs.

A 10. pont szintúgy igen nehezen kivitelezhető. Egy tőzsdén úgy jönnek mennek az áruk, részvények kézről kézre, hogy ezen tranzakciók megadóztatása igen nehézkes. (De ha van valaki, aki kitalálja, hogy lehet, annak tudnék örülni)

A 12. ponttal is egyetértek, csakhogy az nem programpont, hanem vágy. Annak mikéntje itt az igazi kérdés, s ez a miként itt nincs megválaszolva. Bevallom férfiasan, én sem tudok erre a mikéntre értelmes, működő javaslatot tenni, ezzel azonban nem vagyok egyedül (sajnos).

S térjünk rá mind az 1. , mind 2. pontban szereplő államosításokra. Megszívlelésre ajánlom a RedNews cikkét a Neoliberális keynesianizmusról.

Idekívánkozik, bár a pontok között nem szerepel, a multik megadóztatása, vagy államosítása is. Először, a multik fizetnek adót, csak nem mindegy, hogy mennyit. Ha a bevételeiket érintő adókat drasztikusan megemeljük, akkor tovább fognak innen vándorolni a periféria felé. Ezért, ha a bevételeik adóját növelnénk, akkor azt kétféle módon lehet, egyfelől a periférián/félperiférián lévő többi országgal együtt, közös konszenzus alapján (ez nem járható út, hisz ahol jelenleg kevesebb tőkével van jelen a multi, és oda menne tovább, annak az országnak ez rövidtávon semmiképp sem érné meg, még ha hosszútávon mégis.). Másfelől addig növelni az adót, ameddig még megéri itt maradnia, de még nem éri meg elmenni. Ezt tudjuk, hosszútávon ismételten nem megoldás, hisz a tőke így is, úgy is, előbb, utóbb a további periféria felé kezd nyomulni.

Mégis, lenne egy javaslatom. Szívleljük meg a következő tervezetet, függetlenül attól, ki, mikor, miért javasolta: „az állam támogassa a közösségi tulajdonlás minden formáját, valamint, hogy az alkotmány ismerje el a gazdaság szereplőiként a magántulajdon mellett az igazi közösségi tulajdont, a tőkétől és az államtól független gazdasági kezdeményezéseket, a közösségi gazdálkodás lehetőségét.” Mert ez igenis fontos és remek gondolat! Véleményem szerint, ha egy multi ki akar vonulni, akkor a gyárát ne államosítsuk, hanem a fenti, tényleges társadalmi tulajdonú "céggé" kellene alakítani. De ne csak a multival törődjünk! Ugyanúgy kártékony hatással van a munkásokra a hazai nagytőke tevékenysége! Ő ellenük, az ő kizsákmányoló tevékenységük ellen is szóljon ez!

Persze, ennek is meg vannak a mai kapitalizmusban a nagy akadályai. De először ismerje el az alkotmány, aztán lépjünk tovább a „multik, nagytőke ilyetén fenyegetése felé”.

Felhívnám a figyelmet, hogy én a Szabadság eme cikkét elsősorban a közös gondolkodásra való felhívásnak értelmeztem, tekintsetek rá, és erre a reagálásra, ti is így!