A tőkés világban az ipari fellendülés 1929 második felében megtorpan, s 192 októberében válság robban ki, amely méreteiben, időtartamában és pusztító hatásában felülmúlja a kapitalizmus minden korábbi krízisét. Az Egyesült Államokban kezdődik, és átterjed a többi kapitalista országra is.

Hatalmas árukészletek halmozódnak fel, amelyek nem találnak vevőre, mert akiknek a javakra szükségük van, azok nem tudják megvásárolni. A gyárakban, valamint az ültetvényeken és farmokon csökkentik a termelést, munkások millióit bocsátják el. Az ínségesek serege egyre hatalmasabb, s a raktárak tömve árukkal. Az árukészlet a tőkéseké, s az ő céljuk nem a szükséglet kielégítése, hanem az, hogy árujukat haszonnal adják el. Az Egyesült Államokban az állam kárpótlást fizet a gyapotültetvényeseknek és a farmereknek, ha vetésterületük egy részét bevetetlenül hagyják. Brazíliában nagy mennyiségű kávét a tengerbe öntenek. Másfelé is pusztítják az eladatlan készleteket, hogy a piacra vitt áruk ára kisebb mértékben essen.

A válság következtében a haszonnal való eladás lehetősége csökken, ezért korlátozzák a termelést és a foglalkoztatottak létszámát. A munkanélküliség növekedése tovább szűkíti a vásárlóerőt, a termelés még jobban visszaesik, s a válság tovább mélyül. Ez a folyamat 1952-ben éri el mélypontját.

Az egész tőkés világban az ipari termelés 1952-ben az 1929. évi szint 70 százalékát is alig éri el. A válság a két legfejlettebb kapitalista országban, az Egyesült Államokban és Németországban a legsúlyosabb. Az ipari termelés 1952-ben az Egyesült Államokban az 1929. évinek mindössze 54 százaléka. Hasonló méretű a visszaesés Németországban is, A munkanélküliség az Egyesült Államokban meghaladja a 14-15, Németországban a hatmilliót. Nagyon jelentős ezenkívül a részleges munkanélküliek, a heti két-négy munkanapot dolgozók száma. Angliában, ahol az ipar termelése 1929-ben alig haladja meg az 1915. évi szintet, 1952-ben 17 százalékkal alacsonyabb az 1929. évinél. A munkanélküliek száma eléri a hárommilliót. Japánban az ipari termelés már 1951-ben 52 százalékkal esik vissza a két év előttihez viszonyítva, s itt is hárommillió ember marad munka nélkül. A tőkésországokban a teljes munkanélküliek száma soha nem látott méreteket ölt: 1952-ben meghaladja a 55—56 milliót. Csupán az európai kapitalista országokban - a hivatalos nyilvántartások és statisztikai becslések szerint, s ezek nem teljes adatok — felülmúlja a 16 milliót.

A kapitalista világban az osztályellentétek rendkívül elmélyülnek. A munkásság elkeseredetten védekezik az ellen, hogy a krízis terheit a dolgozókra hárítsák át. A válság nagy áresést idéz elő, a kartellek azonban lényegesen befolyásolják az áralakulást. Ennek eredményeként legkevésbé a nehézipari termékek ára csökken, s legnagyobb mértékben a mezőgazdasági cikkeké. A parasztság között a nyomor nagy méreteket ölt, a rétegekre bomlás folyamata meggyorsul.

Súlyos helyzetbe kerül a kisipar; a kisiparosok nagy része tönkremegy vagy a tönkremenés rémével küzd. A középüzemek bukása is gyakori, s nem egy nagyvállalat is pénzügyi csődbe kerül. A tőkések között élethalálharc folyik az üzletért, a haszonért, a létért.

Rendkívül kiéleződnek az imperialista hatalmak ellentétei és versengésük a piacokért. A világkereskedelem összforgalma 1953-ban alig haladja meg a válság előtti forgalom 55 százalékát.

Ugyanezekben az években a Szovjetunióban a szocialista iparosítás minden várakozást felülmúló sikereket hoz. Az ötéves tervet 4 év és 5 hónap alatt teljesítik, sőt túlszárnyalják. Az ipari termelés 1928-hoz viszonyítva több mint kétszeresére emelkedik. Különösen gyorsan fejlődik a nehézipar, ezen belül a gépipar. A Szovjetunió nagyipari kapacitása ugrásszerűen megnő, s ezzel együtt az ország védelmi ereje is jelentősen növekszik. A Szovjetunió ezekben az években megoldotta a szocialista forradalom egyik legbonyolultabb feladatát: a kisárutermelő paraszti mezőgazdaság kollektivizálását, a falu szocialista átszervezését. Lerakták a szocialista társadalom alapjait mind az iparban, mind a mezőgazdaságban.

A fiatal szocialista rendszer nagy morális és politikai győzelmet arat a még óriási erőkkel rendelkező, de válságban vergődő kapitalista világrendszer felett. Tőkésállamokkal körülfogva, lábhoz tett fegyverrel dolgozva s a cárizmustól örökölt elmaradottság okozta ezernyi nehézséggel birkózva érte el nagyszerű sikereit. Az ötéves terv eredményei halomra döntik mindazokat a polgári és szociáldemokrata elméleteket, amelyek a szovjet gazdaság elkerülhetetlen csődjét és a kapitalizmus restaurálását jósolták. A szovjet állam tekintélye gyorsan nő, a nemzetközi munkásosztály vonzódása a szocialista rendszerhez fokozódik.

A Szovjetunió a diplomácia frontján változatlanul a békéért küzd és a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok fejlesztését szorgalmazza. Az imperialista hatalmak legagresszívebb körei viszont tovább szövik háborús terveiket. Ugyanakkor a tőkés cégek, amelyeket a válság polipkarjai fojtogatnak, igyekeznek bővíteni kereskedelmi kapcsolataikat a Szovjetunióval.