Valamikor a kilencvenes évek elején, még az MSZMP XV. Kongresszusa előtt (akkor még nem történt meg a Munkáspártra való névváltás) készült Borsodban egy ezer példányban legyártott, limitált zsebkönyvecske. Olyan pici, hogy a tenyerünkben elfér. De nagy gondolatok vannak benne. Ezek a több mint tizenöt éves gondolatok a mai napig megállják a helyüket és mi is büszkén tárjuk a nagyvilág elé, kihasználva az Internet lehetőségeit. Következzék a címadó cikk:

Hűség a néphez

Összeülő kongresszusunk nem erőfitogtató, harsány seregszemlére készül, hanem józan, minden fellengzősséget kerülő, ám az élet és a mozgalom felvetette minden lényeges kérdésre választ kereső tanácskozásra. Munkára a pártért, munkára a mind sanyarúbb, mind kilátástalanabb helyzetbe süllyedő milliókért, munkára a hazáért, a magyar népért. Hűségünk a néphez töretlen s a kádári örökség szellemében élő és ható vállalás.

Újabban a politika kérészlelkű ripacsai népárulással, hazaárulással vádolnak bennünket. Nem új ez a vád sem, hanem mint annyi más megnyilvánulása a hatalom méltatlan birtoklóinak, a történelem szemétdombjáról fölszedett, a magyar múlt legsötétebb korszakaiból előkotort hulladék. A Horthy-korszak terrorja, a Szálasi-rezsim nyilaskeresztes pribékjei öltek válogatás nélkül védtelen s ártatlan ezreket ezzel a váddal: népárulás, hazaárulás. Vajon most is efféle leszámolás készül e szánalmas, a bekövetkező veresége tudatában minduntalan a múlthoz kapkodó, zavaros érveit, gyatra ötleteit onnan merítő új rezsim politikájának fortyogó katlanában?

Mi kérdéssel válaszolunk az alantas ösztönöket felkorbácsolni hívatott vádaskodásra. vajon hazafias-e az olyan politika és kormányzás, amely immár milliókat sodor a teljes létbizonytalanság szakadéka felé? Amely felelőtlenül zilálja szét az ország gazdaságának struktúráját, anélkül, hogy a helyébe belátható időn belül legalább megközelítőleg hatékony új szervezet felépítését tudná garantálni? Amely együgyű szatócs módjára prédál és kiárusít mindent, amit a remélt kibontakozás feltételeként kellene őriznie és gyarapítania? Amely kevesek gátlástalan önzésének engedelmeskedve megtűrt vendégmunkássá nyomorítja a magyar dolgozót saját hazájában? Amely a szocialista termelési viszonyok közt gyarapodó, s javaival immár élni is megtanult magyar parasztságot a kárpótlásos privatizáció révén ismét a látástól vakulásig robotoló kilátástalanság nyomorába kívánja visszatoloncolni? Amely a munka, s a dolgozó ember társadalmi tisztessége s megbecsülése helyébe újra a vagyonosság, a magántulajdonszentségét állítja, szentesítve ezzel milliók, a megalázott, javaiból kisemmizett, jogait elvesztő nép alávetettségét a vagyonosodó, milliomossá váló keveseknek? Amely hatalmi céljai érdekében a vallást, az egyházat állítja szolgálatába, hogy békességet, megnyugvást, az üdvözülés reményében az evilági megbékélést és nyugalmat hirdesse a megcsaltak sokaságában? Amely meg akarja fosztani immár megvallottan is az új nemzedékeket a tanulás, a tudásszerzés lehetőségétől, az értelem és tehetség joga helyébe visszaállítva a vagyon és hatalmi rang hierarchiáját követő kiválasztást? Amelynek nincs egyetlen olyan lépése, tette s megnyilatkozása, amely a kultúra, a művészek értékeinek s érdekeinek védelmét szolgálná a kommerciális burjánzás, az alvilági megnyilvánulások, a giccs ellenében?

Ki hát akkor a magyar? S ki a hazaáruló, népe érdekeinek elherdálója s érdekeinek semmibevevője?

A mi magyarságunk, hogy felvállaljuk előző korok s az elmúlt negyvenöt év minden megőrzésére és továbbadásra érdemes értékét, eredményét. A mi hazafiasságunk lényege abban van, hogy azonosulunk népünk, a dolgozók millióinak gondjaival és vágyaival, hogy programunkban ezek a gondok, s a csillapításukat, megszüntetésüket célzó elképzelések kapnak helyet. Tudjuk - ezt tanultuk Kádár elvtárstól is - , hogy a népet, a tömegeket lebecsülni, megvetni, magunkat a nép fölébe, vagy pláne helyébe tenni olyan elbizakodottság, ami halálos veszélyt jelent a pártra, a mozgalomra. Ez a felismerés, s a nyomán végrehajtott önkritikus változtatások teszik az MSZMP-t (ti. a Munkáspártot - a szerk.) valóban magyar párttá, a magyar munkásság, a magyar dolgozó tömegek pártjává, s mint ilyet alapvetően különbözővé a különféle csoportok és klikkek kicsinyes és önző érdekeit programmá kiterjesztő különféle polgári pártokról.

Hűség a néphez - ez fennmaradásunk, további erősödésünk, munkánk kiteljesedésének záloga.

Thürmer Gyula (1992 körül)