- Mégis azt gondolom, a munkanélküliség megszüntetése nagy hatással kellett hogy legyen a munkásokra - végtére Őket érintette a legsúlyosabban.
- Igen - felelte Werner -, ez igaz. Az sok embert elvakított. Az volt a fő érv, amellyel a nácik sokakat meggyőztek. Közben, mint ma már tudjuk, de akkor mindenesetre gyanítottuk, a munkanélküliséget csak 1936 őszére sikerült olyan mértékben megszüntetni, hogy normális foglalkoztatottságról lehessen beszélni. Csaknem négy évig tartott tehát, és ez alatt az idő alatt a többi nagy ipari nemzet is kiheverte az 1929-ben kezdődött gazdasági világválságot - terror és erőszakos intézkedések nélkül, azok nélkül a hatalmas háborús előkészületek nélkül, amelyekhez a Német Birodalomban a munkanélkülieket elvitték az utcáról...
És az egyes ember számára, főképp ha családapa volt, igazán nemcsak előnyöket jelentett, ha a munkanélküli-segély helyett nyomorúságos órabérért nagyon nehéz fizikai munkát kellett végeznie, gyakran távol a családjától, szükségszálláson és gulyáságyú-koszton egy barakktáborban. Mert ez bizony gyakran így volt a birodalmi autópályák építésénél, amelyek merőben stratégiai okokból létesültek, és még inkább így volt a Nyugati Fal építésénél. A Nyugati Fal építőinek nagy részét kötelezték a szolgálatra, tekintet nélkül tanult foglalkozásukra, és odaállították a fiatalok tízezreit is, akiket egyszerűen behívtak munkaszolgálatra, és egyenruhába bújtattak. Ők aztán kaptak napi huszonöt pfennig zsoldot és legfeljebb valami pótlékot, ami egyórai bért ha kitett. És az egész munkateremtő-programot a bankóprés finanszírozta - vagy, ami még annál is rosszabb volt, a Birodalmi Bank váltói. A számlát aztán persze nekünk kellett megfizetnünk...

Tények és tanúk
Bernt Engelmann:
Menet Indulj: Lépést tarts! 1982. Magvető kiadó